A hét vége új lendületet hoz életünkbe. Mindazokat a dolgokat, amelyekről eddig csupán álmodoztunk, most lehetőségünk nyílik megvalósítani. Az elkövetkező pár napban energikusak, tettrekészek leszünk, átmenetileg eltűnik a szótárunkból a „Lehetetlen” szócikk. (Ha rám hallgattok, már nem is kerül vissza.)
Szabadságra irányuló ötleteinket, tetteinket a tiszta tűz hatja át, a vánszorgást felváltja a szilaj vágta. Érdemes kihasználni a formabontó, újító erőket és nem fúrni, hanem szárnyalni.
Több szempontból is alkalmas a hétvége arra, hogy az angyali világoktól kérjünk segítséget. A válasz érkezik, és most akár fordulhat úgy is, hogy nem kap gellert kifogásainkon, hanem telibe találja szívünket.
Ilyen csillagállásnál hajlunk arra, hogy kívül keressük (és találjuk meg) az ellenséget. Kifelé hadakozunk, elveszünk a mindennapi macerák között. Kedvesek, ez is csapda. Amíg az ember kifelé harcol, addig újra és újra ugyanakkora (vagy nagyobb) ellenerőt ébreszt. A valódi munka belül van, ahogy a legyőzendő ellenfél is. A kulcs itt is az önismeret, az ön-ural-OM. Hasznos lehet, ha megállunk (igen, még akkor is, ha mindenki más rohan), mélyen lélegzünk és megfordítjuk az erők és a figyelem irányát: kintről befelé. A külvilág szinte késedelem nélkül leveszi a fordulatot és reagál. Tilos elhinni, kötelező kipróbálni.
Most ne nagyon bocsátkozzunk érzelmi párbajokba, akkor sem, ha a gyengébbek védelemre csábítanak, az igazságtalanság az egekig ér, vagy a barátainkat érezzük fenyegetve. Gyönyörű dolog a bátorság és nagyszerű, ha ki tudunk állni valaki(k) mellett, de javaslom: figyeljünk oda, hogy akit nem támadnak, azt ne akarjuk megvédeni. (Lásd még: ha nincs probléma, ne oldd meg!)
Mindez nem vonatkozik arra az esetre, ha ráébredünk egy-egy kapcsolati vagy egzisztenciális helyzetünk méltatlan voltára, és azért lázadunk, azért küzdünk, hogy el- (vagy vissza-)nyerjük alanyi jogon járó szabadságunkat. Ebben az esetben talán veszélyesebb a passzív közöny, mint a túlmozgás.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
