Oldal kiválasztása

A péntek extra érdekes égi háttér előtt pereg. Egyszerre érthetjük meg gondolataink (és tetteink) gyümölcseit, és egyszerre láthatunk rá azokra a minőségekre (helyzetekre), ahonnan el kellene már lépnünk ahhoz, hogy életünk előre haladjon.

A földi lét egyik fontos beavatása, amikor megértjük, hogy minden, ami bennünket körülvesz, múltbéli gondolati magvaink termése. Haladó fokozat, amikor ennek tudatában olyan magokat vetünk a jelenben, amiből édes gyümölcs fakad a jövő egy rejtelmes pontján.

Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

A libikóka másik ülőkéjében az csücsül, hogy képesek vagyunk-e nagy levegőt venni, és megtenni egy lépést? Itt most nem általánosságban gondolkodunk, mert kifejezetten fontos az irány: ellépni valahonnan, ami nem méltó már (új) életünkhöz. Tessék mondani, van esetleg a múltnak olyan lehúzó sárossága, amit nem vakartunk még le a csizmánkról? Esetleg még ki sem húztuk a lábbelit a dagoványból? Nos, ez a mese most legalább felerészt erről szól.

Amíg nem vesszük észre a hátráltató helyzeteinket, mintáinkat (játszmáinkat!), és nem hagyjuk őket magunk mögött, tök felesleges megvilágosodásban gondolkodni. Nincs olyan, hogy spirituális ember vagyok, de a főnökömet gyűlölöm, mert mindig keresztbe tesz és senki nem szereti. Ezek a dolgok, a világnak az innenső oldalán már fehérek, vagy feketék. Vagy önámítok és alibizek, és akkor ne csodálkozzak, hogy minden zagyva és egy csomó dolog összeborul váratlanul, vagy álljak meg, és takarítsam ki az életem minden sarkát. Lehet, hogy nem fogok olyan gyorsan haladni, és eleinte több konfrontációt kell vállalnom, többször kell kiállnom magamért, többször tevődik próbára az elszántságom, az önmagamhoz való hűségem. Semmi baj. Legalább edződik az acél, teher alatt nő a pálma. Még mindig jobb egyedül a friss levegőn, mint csoportosan izzadni a posványban.

Most arra kapunk lehetőséget, hogy egyszerre láthatjuk az elhagyandó mezőket, és a gondolataink tisztításával nyerhető jutalmakat.

Pálcák a kézben, áldás az úton.