A napokban ránk váró (vagy a napokban induló események hatására ránk váró) anyagi természetű változásokat egészen biztosan észrevesszük. Gondolhatunk itt egzisztenciális (pénzügyi) változásokra, de bármely más fizikai szintű, anyaghoz köthető analógia befér ebbe az energiavonalba.
A gyógyító folyamatok, öngyógyító képességek felerősödnek. Olykor elég egy beszélgetés, és máris úgy érezzük: előbbre jutottunk.
Akár pénzügyi, akár egyéb, kézzelfogható változásról van szó, kikerülhetetlenül kapcsolódik hozzá egy (vagy több) megtett lépés. Ha megkapargatjuk a felszínt, biztosan van egy olyan lépés, amit meg kell lépnünk, egy olyan cselekedet, amit meg kell tennünk ahhoz, hogy a várt változás bekövetkezzen. Többnyire nagyon jól tudjuk, mi ez a lépés vagy tennivaló, ám buzgón ködösítünk és inkább bekötött szemmel kódorgunk a magunk ásta gödör alján, semhogy elismerjük: valaminek eljött az ideje. Merthogy az áldozat, amit Sorsunk kíván tőlünk, többnyire (látszólag) nem kellemes.
Rossz hír a túlélésre játszóknak: az áhított anyagi bőség, új munka, szabadság, felvállalás, vagy bármilyen egyéb fordulat soha nem érkezik meg, ha nem tesszük meg a megfelelő lépéseket. És ez a „soha” itt tényleg azt jelenti, hogy soha. Amikor tehát arról ábrándozunk, hogyan lehet nekünk több, szebb, értékesebb és mutatósabb, azonnal gondoljuk azt is hozzá, milyen áldozatot kellene meghoznunk, milyen lépést kellene ahhoz megtennünk, hogy beindítsuk az eseményeket? Amikor fáj a hajatok nekiindulni, gondoljatok arra: falnak dőlve még soha senki nem nyert futóversenyt.
Esetleg fel kellene hívnunk egy régi barátot, hogy tisztázzuk az ezeréves félreértést? Vagy be kellene végre iratkoznunk arra a füstbodorító tanfolyamra? Eljött az ideje, hogy felhagyjunk költséges, ám irtó káros szokásunkkal?
Nem tudom. A választ mindenki maga tudja. Biztosak lehettek benne: a választ mindenki nagyon pontosan tudja.
A levegőben érezhető, hogy gyökeres változások jönnek. Az anyagi helyzetünket érintő változások nagy valószínűséggel hirtelen jönnek és radikálisan viselkednek. A legszebb az egészben, hogy ez az egész téma nem is önmagáért létezik. Anyagi helyzetünk változásai csupán lenyomatai az általunk vetett magoknak, elvégzett (vagy félbe maradt) feladatainknak.
Ezért – ahogy mindig – az előjelről ezúttal is magunk döntünk.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
