fbpx

Blog

Szikla is kell, láng is kell

Kreativitásunk akkor tud kiteljesedni, ha helyzetbe hoz az Élet. Egy aranyozott szoba selyempamlagán fekve, egyik kezünkkel forró csokoládéban, a másikkal selymesgöndör fürtökben matatva nincs túl sok ráció a találékonyságban.

Nem lazsálni vagyunk itt, nem megúszni kell a Sorsot, hanem alakítani, megélni, irányítani, és kiélvezni az utolsó cseppig. Igen, a keserűt is.

Mostanában könnyen koncentrálunk. Sikeresen fókuszálhatjuk erőinket, figyelmünket. Megláthatjuk, melyek azok a lépések, amiket már igen muszájlana megtenni.

Spirituális téren is rájövünk, hogy kellenek a könyvek, tapasztalatokkal nem lehet kitámasztani a billegős asztalt, de azért a valódi tűzijáték mégis az, amikor a cselekményt mi éljük át, mi vagyunk életünk sűrűjében. Nem mondom, néha kell az esernyő, de többnyire azért jobb, ha arcunkat kényezteti az áldott eső. Ha tízfokos, hát tízfokos.

A hideg eső is az Ég ajándéka, anyagban megjelenő áldás, tisztító, megújító erő. Az őszi időszakban ceremoniális mágia: álljunk ki az esőre, fürdessük meg arcunkat, hogy a fizikai szinten elvégzett szertartás által megtisztuljon elménk az ítéletektől, lelkünk a lehúzó mocsoktól, hogy tisztán, fényesen indulhassunk befelé, merülhessünk önmagunk mélységeibe. Az ősz ugyanis a befelé figyelés, elcsendesedés, elmélyülés, visszavonulás időszaka. A természet is pontosan ezt teszi.

 131106

Ha most úgy érezzük, hogy mindenhol korlátok, falak és akadályok… hogy „én mennék, tenném, de a külvilág”… akkor álljunk meg, mert lehet, hogy rosszfelé ásunk.

Idéznék pár gyakorlatot egy régebbi bejegyzésből, haladó kalandvágyók akár merhetik is így szemlélni a legközelebbi próbatételüket:

– Nem fal. Pergola.
– Nem korlát. Mászóka.
– Nem zátony. Támasz a lendületvételhez.
– Nem akadály. Pohártartó.
– Nem szorít. Óv a széteséstől.
– Nem lánc. Ékszer.
– Nem titok. Talány.
– Nem lehúzó, nehéz erő. Atyai örökség az Élethez.

Vagy valahogy úgy. Most élünk, most van ideje az élményszerzésnek, a tanulásnak. Figyeljétek meg: bőrig ázunk, folyatjuk magunkra a forró zuhanyt, lefejeljük a ló nyakát, kifulladásig rohanunk, könnyesre kacagunk, megégeti a szánkat a forralt bor, korcsolyázunk, meghatódunk egy pillangó rebbenésén, mindentbele ölelünk, egész szívvel szeretünk…
És ha jól dolgoztunk, egyszer csak azt vesszük észre, hogy igazán, valóságosan élünk… és nem győzünk hálát adni a Létezésnek azért, hogy mi lehetünk, hogy itt lehetünk, hogy végtelen a Kegyelem.

Pálcák a kézben, áldás az úton.