Csütörtökön érdemes óvatosan bánni önmagunkkal és társainkkal egyaránt. Amikor az érzékenység szinte cseppfolyóssá párásodik, sok esetben egy félreértett pillantás is elég, hogy feltörjön a könnygejzír.
Kép: alphacoders.com
Jelzem: ez nem mindig baj. A könnyek egykedvű kis létezők. Mindegy nekik, mi indította őket útnak, csak teszik a dolgokat: mossák, mossák a lelkünkre nehezedő súlyokat. Régen úgy tartották: a könnyek drágakövek és igazgyöngyök. Megtanulhatnánk esetleg ismét értékelni őket.
Ezekben a napokban időszerűvé válik (ismét és hangsúlyosan) az elmúlt dolgaink megtisztítása. Divatos kifejezéssel élve: ideje van a karmatisztításnak. Azért jönnek mostanában hosszú, tömött sorokban az emlékek, a múltbéli alakok és a visszarévesztő események, hogy nézzünk velük szembe, tegyük meg, amit kell (vagy már régebben kellett volna), révedjünk vissza. Érdekes tapasztalat az is, amikor megszokásból gajdolunk valamiféle évtizedes (vagy még régebbi) fájdalom felett, aztán amikor időt szentelünk ennek a témának, nekigyürkőzünk „megdolgozni az érzelmet”, hullott állal vesszük észre, hogy a valaha volt kihalasztó élménynek még csak a lenyomatát sem találjuk sehol, hasztalan kutatjuk önvalószerte.
Sok esetben a seb heg nélkül begyógyul magától, vagy istápolással felérő egyéb élmények következtében, és csak a burok marad mementónak: a fájdalom elhagyott csigaháza, a száraz, meszes váz… amiben már régen nincs semmi. Az emberféle elég fura madár, szeret a szenvedéseihez, fájdalmaihoz is hűséges lenni. Amikor a múlt suvickolásához kapunk égi segítséget (ahogy például most is), mindig ott a lehetősége annak is, hogy eltüntessük a fantomfájós emlékeinket, és az ezek fölött való vernyogás helyett élni kezdhessünk.
Mert nem, az önkéntes sanyargás már századokkal ezelőtt sem volt se elegáns, se vonzó. Aki úgy gondolja, hogy van keserv-fosszíliája, bátran táncolja ki magából. Vagy írja ki. Vagy dalolja ki. Vagy fütyülje a szélbe. Vagy nem tudom, találjon ki ezeknél is jobbat. Kreatív időszak van, mindenki úgy takarít, ahogy szeretne. A lényeg a cselekvés maga.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
