Oldal kiválasztása
Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

A szerdára forduló éjközépen a Nap a Szűz jelébe érkezik. Feltöltekezett már a Regulus fény-ajándékával, és így hozza el a rendezés és aratás lehetőségét.

A szintekről – mint általában – szabadon döntünk. Lehet befőttet, lekvárt, lecsót eltenni, élvezni a kiskertek gyümölcseit, de ezen túl – vagy ezzel együtt – el lehet töprengeni azon is, mit aratunk most, milyen érzelmi és szellemi magvakat vetettünk a múltban, amik most hoznak gyümölcsöt.

A karmikus szüret abban különbözik a hagyományostól, hogy zömmel meg köll enni, ami a tányérunkon van. Könnyebbítő gondolat lehet viszont, hogy amit a tányérunkon találunk, azt nem a túlgondoskodásos nagymami pakolta oda, hanem mi, önként. Még akkor is, ha erről a tényről szívesen megfeledkeznénk olykor.

Az ízletes karmaebédek titka, hogy ügyelünk, milyen magvakat vetünk a jelenben, hogy legalább a jövőbeni ebédeink lehessenek ínyünk szerint valók. Gyakorlási lehetőség bőven van.

Többek között a Szaturnusz energiája is segítségünkre lesz abban – főleg péntek után –, hogy szemünket a célon tartva elrendezhessük, ami gubancos még, és nagy lépéseket tegyünk álmaink, céljaink, lelkünkbe írt vágyaink felé.

Pálcák a kézben, áldás az úton.