Kép: pinterest.com
Pénteken bizonyos szempontból lezárul egy hónapok óta (április elejétől) tartó időszak, mely sokunk életében kavarta fel az ezmegazokat. Az elmúlt hónapokban lehetőséget kaptunk arra, hogy újravegyük azokat a tananyagokat, melyeket azelőtt szívesen halogattunk, illetve előkerüljenek olyan helyzetek, minták és témák, melyeket rendezni (volt) szükséges, mielőtt magasabb szintre léphettünk. Mert ezeknek a helyzeteknek, témáknak (stb.) leszűrt tanulságai, tarsolyba tett kincsei egyszerűen szükségesek a továbblépéshez.
Mostanra lehetőségünk volt megtanulni a tanulandókat, és aki esetleg szorításos feszítést is átélt az élménytúra alatt, jó eséllyel fellélegezhet. Új korszak indul, melyben magasabb szinten nyílik alkalmunk vezetni sorsunkat.
Pátosszal mondhatnánk, hogy érkezik az Életcsillag, és elhozhatja mindenkinek azokat a vágyait, amikért hajlandó volt lángolni, égni, tisztulni, nemesedni. Feláldozni önnön lehúzó energiáit.
A Vénusz és az Uránusz teremtő kapcsolata mindennek ad(hat) egy szabadszerelmes, különleges perdületet. Főleg (pár)kapcsolatainkban, de akár a művészetekben is hívogatnak bennünket a szabad és tiszta dolgok, a járatlan csapások, úttalan utak. Ilyen időben, mint ez a mostani, bölcs dolog eleget tenni ezeknek a hívásoknak.
A kaland olykor veszélyesnek tűnik, és nehéz megérteni bal agyféltekével, hogyan vágyhatunk és félhetünk valamit egyszerre. De az emberlét ettől (is) varázslatos, hogy szabad nekünk így is működni. És a kulcs-varázslat az, hogy szabad nekünk a félelmeink ellenére nyakig merülni a kalandokba, az élményekbe, a kapcsolatokba. Mert (hiszitek vagy sem) a halálos ágyunkon nem a félelmeink emléke hozza a jóízű csettintést és a szájszegletben megbúvó titokzatos, bölcs mosolyt. Nem. Hanem az élmények, kalandok, megélt szerelmek, melyeknek átengedtük magunkat, és melyek aranyporát visszük magunkkal tovább…
Pálcák a kézben, áldás az úton.
