A Nap a Bika jelében jár. Ilyenkor előtérbe kerülnek a biztonsággal kapcsolatos gondolatok, esetleg visszatérő témák. Ez így teljesen rendjén van, most azonban a Kos jelében együttálló Merkúr és Uránusz időlegesen felkavarhatja az állóvizet. Ez a mókás páros a maga szokatlan sugallataival és kérdésfeltevéseivel olykor kibillentheti (gondolat)világunkat a sarkaiból. Ilyenkor célszerű lehet visszatérni a kályhához, és újra (és újra) definiálni, mi jelenti számunkra a biztonságot. Ebben a körben fontos tudni, hogy a komfortzónánk egy dolog, és a biztonságot jelentő halmaz egy másik dolog. A kettő között természetesen van (általában van) metszet, de vannak olyan dolgok, amelyek bár biztonságosak, jóval kívül esnek komfortzónánk határain. No, ezekben rejlik a stabil fejlődés mesterkulcsa.
Írok saját példát.
Kép: Adventure (How stuff works)
Van, aki ejtőernyőzésben, vadvízi evezésben, világkörüli vitorlázós kihívásban találja meg a vérmérsékletének megfelelő adrenalin-dózist. Az én képletemben a Föld-elem 9 egységgel képviselteti magát (ez elég markáns). Számomra az jelenti a borzongatós veszélymaximumot, hogy tizenhéttel (nem mérföld, hanem kilométer per óra) bicajozok esőben, cseppes szemüvegtől nehezített látási viszonyok közepette, és így kerülgetem a pocsolyákat, és igyekszem felidézni az ismerős útvonalon, hol rejt a pocsolya tankcsapdát, hol egyszerű, gyengéd be-és kimeneti ívű mélyedést. Mindeközben kellemes izgalomtól csiklandozva fülig ér a szám, és élvezem az égszakadást, villámokat, tavaszillatot, madárdalt.
Ebben a hajsűrűsítő tempóban megtestesül az izgalom is, de még jelenti nekem a biztonságot is. Mert a figyelmem és reakcióidőm csúcsra van járatva, és itt, ezen a pengeélen egyensúlyozom a létezésem huzamosabb ideig. Mert biztonságot ad, hogy ezen sebesség mellett magamhoz képest a lehető legkiélezettebb a történés-reakcióidő reláció, ugyanakkor tudok még korrigálni, ha egy csiga váratlanul elém ugrik (a csigák szeretik az esőben megjáratni magukat a langyos cajgaúton), vagy egy lankás pocsolyáról közelebbi szemrevételezés kideríti, hogy az mégis tízcentis, szakadékfalú tengelytörő, mely esetben kerékpáros belemenés ellenjavallt.
Valószínűleg valaki, aki szeret korizni, vagy aktívan siklóernyőzik, sírva röhög mindezen. Nekem viszont ez – élményszinten – ugyanazt adja, mint másnak a bázisugrás. És ebben az a jó, hogy itt nem (itt sem) az objektív érték-adat, hanem a relatív élmény-érzet számít. Az Univerzum ugyanis ezeket az energiákat rezgi vissza, nem a métereket és sebesség-értékeket.
Tehát ebben a csodálatos, percenként változó, pezsgő energiákkal teli téridőben ismét arra biztatok mindenkit, hogy merje elhagyni a komfortzónáját, próbálja ki magát izgalmas, életteli pályákon, és keresse meg azt a területet, ahol ezt a biztonságérzete megtartása mellett meg tudja tenni. Mert ilyen igenis létezik.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
