Kép: pinterest.com
Csütörtök reggel teljesedett ki a Nap-Hold szembenállás a Rák-Bak tengelyen. A mai telihold azért is különleges, a hatása azért is tart(hat) ki egész nap, mert a Hold a Bak jelében poláris helyzetben van, együttállásban az uralmi helyzetben lévő Szaturnusszal, a Nap viszont a Hold uralma alatt áll pontosan velük szemben. Magyarul ez a kuszálvány annyit tesz, hogy most könnyen megélhetjük a teljességet, ami jelenthet egyfelől kiegészülést és kiteljesedést.
Érdemes a fókuszt most is az emelő, ragyogtató dolgokon tartani, hiszen a teljesség – implicit módon – önmagában foglalja az árnyékos oldalt is, a polaritások mindkét aspektusát. Tehát igen: a teljességbe beletartozik a kín is, a fájdalom is, a kacagás is és a szerelem is. Minden. Azért hívják teljességnek.
Az ehhez a teliholdhoz (is) tartozó mágikus feladvány az lehet, amikor kiterjesztjük a teljesség fogalmát. Kevesen gondolnak ugyanis bele, hogy jóllehet a létezés összes tapasztalásának begyűjtése végett indulunk földi szerepeinket végigjátszani, azért nem feltétlenül szükséges mindent egyetlen életidőbe zsúfolnunk, és általában – igen bölcsen – nem is tesszük. Tehát a fájdalmakat is, kemény leckéket is elosztva tesszük az életek láncolatára. Ennek valószínűleg igen gyakorlatias oka van: egyszerre annyit tervezünk be, amennyit a földi játéktérhez kapcsolt lélek megroppanás, pusztulás nélkül elviselni képes.
És mi következik ebből? Hát az, hogy igenis lehetséges, hogy egy életben elenyésző mennyiségben legyen jelen a kínlódás, a szenvedés. Tudjátok: azt gondolom erről, hogy amikor a sanyargás karmikus és változtathatatlanul elrendelt (tehát determinált), akkor az emberlény nem indul önismerkedésbe, hanem szorgalmasan szenvedi elfele az elszenvedni valókat. Addig az emberlény nem keresi a kiutat, hanem tapossa a nyűgmalmot. És ezt legtöbben életek hosszú során át műveltük. Ennek okán logikusnak látszik az a feltételezés, hogy mostanra már, amikor elkezdtük járni az önismeret ösvényét, amikor virágot bont tudatosságunk, akkor ideje érkezett ezt a mérleget egyensúlyba hozni. Ideje érkezett a mérlegnek a „gyönyör” serpenyőjébe is tapasztalatokat pakolni. Nem azért, hogy nekünk jó legyen (de igen), hanem azért, mert így áll helyre a kozmikus egyensúly.
Tehát – a fentiek miatt – bármennyire nem akaródzik boldognak lenni, bármennyire is megszoktuk a szenvedések köreit, bármilyen ismerősek és biztonságot adók a fájdalmak utcái, a rossz hír az, hogy most már lassan el köll kezdeni megélni az örömöket, belső és külső derűt, ragyogást, fényt, bőséget, életszerelmet, és ideje van elapasztani a szenvedésforrásokat.
Vicceltem. Nem rossz hír.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
