Igen. Ismét számíthatunk a múltból előbukkanó alakokra. Vagy helyzetekre, amelyek kísérteties módon másolnak egy múltbéli eseményt. Ők (is) azért jönnek, hogy valamire felhívják a figyelmünket. Ha engedjük, hogy hasson az emlék, gazdagabbak lehetünk általa (nem mellesleg hamarabb szabadulunk).
Pénteken érzékelhetjük, hogy szabadságot célzó gondolatainkban, különleges ötleteinkben erő, dinamika van. És nem csupán a gondolatokban. A munkahét vége teljen aktívan: tele leszünk tetterővel; élvezzük ki, hogy eszünk vág, mint a borotva, gondolatiságunk termékeny, alkotó. Hozzunk létre valamit, sportoljunk! Legyünk mozgékonyak szellemi és fizikai szinten is!
Vegyük észre, hogy valódi, értékes kapcsolatainkban is erő rejlik: erre a harmóniára támaszkodhatunk akkor, amikor picikét megbillen az egyensúly, amikor szívesen indulnánk a szabadság és a tisztaság felé, de időlegesen elfelejtjük, merre is tegyük az első lépést.
Amúgy meg a péntek lehetőség, hogy felismerjük korlátainkat, és ha már úgyis ott vagyunk, átrepüljünk felettük.
Apró hétvégi gyakorlat: figyeljétek meg, milyen élethelyzetben hol vannak a határaitok. Gondolkodjatok kreatívan: mennyit bírtok teljes iramú futásban, mennyit vasalásból, mennyit matek háziból… mennyit gitárpengetésből és a periódusos rendszer tanulásából…
keressétek meg minél több területen a határaitokat és a korlátozó hiedelmeiteket.
Aztán szépen, módszeresen mindenhol menjetek el addig. És a kerítés belső oldaláról kémleljetek kifelé. És tegyetek még egy lépést. Nem kell sokat, nem kell egyből robbantgatni. Elég egyszerre egy lépés. Hogy miért? Mert nem az a lényeg, hogy milyen szélesre tudjátok tágítani az új univerzumot. Nem az a lényeg, hogy mennyivel tudtok túlszaladni a határaitokon.
A lényeg az, hogy tapasztaljátok: mindig, minden határt; bármikor, bármely korlátot át lehet lépni.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
(Fotó: depfencing.co.uk)