Oldal kiválasztása
Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

Ismét eltelt egy kis idő, újra elérkeztünk egy olyan pontra, ahol a határaink válnak fontossá. Ismét a Nap és a Szaturnusz érintett, a mostani fényszög-kapcsolat azonban az emelkedésről, az elme tüzéről és a tanulásról szól. Valami olyasmiről is, hogy ha fókuszunkat okosan szűkítjük, akkor a valóság bizonyos pontján sokkal messzebbre látunk. Gondoljatok például a távcsőre: keretben látunk ez igaz, de sokkal távolabbra, mint szabad szemmel.

A mostani napokban arról tanulhatunk, hogy akarhatunk nyélgázon tenni valamit; ha nem érkezett még el az ideje, hiába kapálózunk. Ez rendesen persze nem szokott bennünket zavarni: nekimegyünk huszonnyolcszor fejjel a falnak, pedig csak meg kellene várni, amíg kinyitják az ajtót. De nem várjuk. És ez így van jól.

Eljött az ideje, hogy megköszönjük saját határainknak, hogy keretet adnak létezésünknek (bármilyen szempontból), majd megkérjük őket udvariasan, hogy táguljanak kicsinykét. Sokszor saját korlátaink létraként szolgálnak nekünk, hogy átléphessünk egy szabadabb, kényelmesebb valóságba. Sokszor a korlátaink segítenek, hogy észrevegyük valaminek a valódi lényegét, és sokkal jobban értékelhessük azt a valamit.

Az újak kedvéért: kizárólag rajtunk múlik, hogy valami kerítés vagy mászóka, akadály, vagy elmefurfangosító.

Pálcák a kézben, áldás az úton.