Szerdára virradó álmainkban üzeneteket kaphatunk belső küzdelmeinkről. Abban az értelemben, hogy ráébredhetünk, csatáink miről szólnak valójában, mert korántsem biztos, hogy azon a fronton indítunk harcokat, ahonnan az ellenség támad. Nem kell aranykoszorús stratégának lenni ahhoz, hogy lássuk: ez a taktika igen kevéssé célravezető. Másfelől – még mindig az álmok vonalán – könnyebben és tisztábban érkeznek hozzánk az angyali világok üzenetei, főleg akkor, ha előtte azzal a gondolattal lépünk át az álmok birodalmába, hogy útmutatást, iránymutatást kérünk és elhatározzuk ezek pontos megértését is.
A most következő hetekben vékonyodik a függöny álom és ébrenlét között; a merengés perceiben felvillanó gondolatok a jövő képeit teszik tisztábban láthatóvá. A válasz most több kérdésre van belül, mint gondolnánk.
Itt az ideje, hogy új válaszokat adjunk a régi kérdésekre az élet minden területén. Ha ugyanazokat a problémákat darálja a verkli, és a reakcióink, válaszaink sem változnak, hogyan várhatnánk, hogy merőben más legyen a végeredmény, mint eddig? Ennek a ragozását mindig feleslegesnek érzem, annyi trubadúr énekelte már meg előttem, mégis rendre azzal találkozom, hogy ugyanazon a szinten próbáljuk kezelni az alvóbabák sírókáját, ahol elromlottak, és még mindig csodálkozunk, hogy csak nem akar működni. Egyébként ezzel sincs semmi baj, hiszen játszani vagyunk itt.
Pálcák a kézben, áldás az úton.