A péntekünket két kedves páros határozza meg: a Nap és a Merkúr a Skorpió jelében, valamint a Hold és a Jupiter a Mérleg jelében. Ehhez jön még távolról az is, hogy a Vénusz egyre közeledik a Szaturnuszhoz.
A munkahét végén kíváncsiságunk a rejtett dolgok iránt tovább fokozódik – ha van még hova. Ugyanennek az állásnak másik olvasata, hogy könnyebben és szívesebben beszélünk (mély) érzelmi témákról, és kifejezőkészségünk is jobb lesz, mint általában. Természetesen a szenvedélyek is porondon vannak, őket egyszerűbben értjük most meg, és itt is jelen van a könnyülő kommunikáció: amit felfedeztünk, megértettünk, arról könnyebben beszélünk.
Napközben a fogyó Hold áll majd együtt a Jupiterrel a Mérleg jegyében. Ez egyfelől kedvez mindenféle mérgek elengedésének, májtisztításnak, másfelől kiváló alkalom a meditációra, az imádkozásra. Az imának mégpedig arra a fajtájára, amikor valamilyen lehúzó energiától kívánunk megszabadulni. Fogyó Hold idején az elengedésen van a hangsúly. A Vénusz uralma alatt minden ilyen praxis történhet szelíden, különösebb drámák nélkül (hacsak erre nincs kifejezett igényünk, mert akkor hivatkozzunk bátran a Skorpió Nap-Merkúrra és mehet a kríziselés), plusz itt lényeges, hogy kapcsolatainkat tudjuk előbbre vinni a lélek igazságainak felfedezésével és kimondásával.
Minden kapcsolatban tanítók és tanulók vagyunk egyszerre, erre figyelmeztet a Vénusz és a Jupiter uralmi cseréje. Viszonylag ritkán van ilyen, érdemes élni a kínálkozó alkalmakkal.
Pálcák a kézben, áldás az úton.