Egy csodás Sondheim-darab nem kevéssé csodálatos dala (Send in the clowns!) címeződött így a magyar fordításban. És hogy miként jön ez ide? Kedden javában virul már a Napnak és az Uránusznak az emelő, lelkesedést és tüzet hozó fényszög-kapcsolata. A Nap jelenti a hatalmat (jó esetben saját életünkben), a cselekvő ént és a királyt. Az Uránusz pedig a zsenialitás, a szokatlanság, a különlegesség. És az udvari bolond.
Kép: pinterest.com
Mátyás király legendáiban (és egyéb népmeséinkben) egyedül a bolond az, aki bántatlanul a király orra alá dörgölheti az igazságot. Nem tudom, mi a trükkje, de úgy tűnik, hogy a csörgősipkás világfi görbe tükrében mindig egyenesen látja magát az, aki bele mer nézni. Aki nem mer, annak pedig valahogy mindig az orra alá dugódik a foncsor. Még ha a kép nem is tetszik: ideje kezdeni vele valamit.
Többnyire a bolond az, aki bármit kimondhat, bármit megtehet: nem köti a földi keretrendszer. Más szóval: szabad. Sok filozófus jutott már arra a következtetésre, hogy bölcs vagy bolond: egyre megy.
Ilyen égi helyzetek előhívják belőlünk a szabadságvágyat. Kényelmetlenné válnak a láncok, rálátunk a feldörzsölős álarcokra. Ezekben az időszakokban tudunk a lélek tüzétől hajtva lépéseket tenni a tisztázás és a szabadulás érdekében. Légyen szó akár érzelmi, akár szellemi, akár fizikai műsorról.
Dolgaink ilyenkor könnyedebbek (már-már kedvesen felszínesek), fogékonyak vagyunk a játékra, a humorra. Teret kap (jó esetben) a bennünk élő játékos gyermek. A megélési lehetőségek végtelen számban variálhatók.
Azt az egyet mindenesetre érdemes megfontolni, hogy ha előre-felfelé vágyunk haladni, akkor a „Bolond” minőségét nem az elmebajjal és pszichikai megbetegedésekkel azonosítjuk.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
