Viszonylag gyakran kapcsolódik össze fényhíddal három princípium a csillagos égen. A mostani beállítás azért különösen kedves a lelkemnek, mert arról mesél, hogy akkor lesz mienk a világot átrendezni képes erő, ha szabaddá váltunk.
Kép: alphacoders.com (Snow White Rose)
Azt mondja az aktuális, Fénnyel írt mese, hogy saját magunk megismerése és felszabadítása alapvető fontosságú ahhoz, hogy változás, gyógyulás, új rend születhessen az anyag szintjén.
Saját ösztönvilágunk megismerése az egyik kulcs, hazug kötelékeink elengedése a másik.
Fontos dolog, hogy amikor szabadságról van szó, az soha nem jelent a felelősség elől való elmenekülést. Úgy igaz, hogy kizárólag önmagunknak tartozunk hűséggel, elszámolással, felelősséggel. De önmagunkat azért becsüljük annyira, hogy álljuk adott szavunkat. És ha változtak érzelmeink, ha velünk fordult egyet a világ, akkor figyeljünk arra, hogy az új helyzethez a lehető legnagyobb szeretettel alkalmazkodjunk mi is, és segítsünk ebben környezetünket is.
A múltbéli kötelékek súlyosak tudnak lenni, és méltatlanok is. Ha felismertük, hogy ilyenek, akkor minél előbb érdemes őket letenni. De soha nem hazugsággal, öncsalással, inkorrekt módon.
Kedvesek, a szabadság kényes jószág. Ahogy a kalitkát nem, úgy nem tűri a képmutatást, ámítást, hazugságot sem. A szabadság felé vezető út első lépőköve önmagunk megtisztítása.
Amikor saját ösztön- és érzelemvilágunk rendben van, és rendben vannak a gondolataink, és tisztán ragyog egész életünk, na, akkor figyelhetjük a következő lépcsőt.
Ám amíg egyetlen olyan dolog van, amiről nem merjük elmondani a véleményünket, vagy ami miatt szorongunk (mert mit szólnak mások), addig ez az egész illúzió. Addig arra használjuk a mindent átalakítani képes erőnket, hogy rákot meg gyomorfekélyt csináljunk vele magunknak és környezetünknek. Ez pedig finoman szólva sem felnőttes viselkedés.
A cél tehát az lenne, hogy mindenkinek a saját életében legyen Fény, áldás, ragyogás. A többiért tulajdonképpen dolgozni sem kell. Jön magától.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
