Az idei húsvéton a Nap vándorlásában ismerhetjük fel a Teremtő összehasonlíthatatlanul szeretetteljes, finom humorát. A cselekvő énünket jelölő égi princípium vasárnap, a hajnali órákban a Halak és a Kos csillagkép csillagai között, a Cet fölött halad el, ezzel hívja fel figyelmünket arra, hogy a kezdetek lendületét összegzésnek, befelé figyelésnek, az elvonultság magányának kell megelőznie ahhoz, hogy beváltsa a hozzá fűzött reményeket.
A humor nem is ebben áll, hanem abban, hogy szinte másodpercre pontosan akkor, amikor a keresztyén vallások áhítata a feltámadás misztériuma felé fordul, szinte a hajnali misék harangzúgásával pontosan megegyező időpontban a Nap belép a Bika zodiákusi jelébe (valójában 1-2 perccel korábban, még hajnal előtt, hogy félreértés ne eshessék).
Szívem szerint ezt a kérdést itt nyitva is hagynám, Rátok bízván, hogy tovarezgessétek mondanivalóját szívetekben. Aki tanult asztrozófiát (vagy asztrológiát), tudja, mit jelent mindez. Aki (még) nem, annak álljon itt szubjektív mesém arról, amit nekem üzen ez a gyönyörű haikuja a Szinkronicitás Urának.
Első sor: a feltámadás.
Kép: alphacoders.com
A feltámadás jelöli az önként vállalt áldozat hatalmát, amely az önvaló létezésének megszűnése nélkül létforma-váltást tesz lehetővé. Olyképpen, ahogy a báb feláldozza báb-mivoltát, és az alkímiai folyamat végén fellebben a pillangó. A példa a hátrahagyott báb miatt sántít, hiszen a feltámadás valódi lényege szerint nem marad hátra holttest: a szellem fénye mindenestől átminősíti, magasabb szintre emeli az anyag világát is. Isten Fénye újraszenteli az anyagot, játszik vele, saját céljai szerint használja és magas tudatossági szinten lényébe integrálja.
Levizsgázik abból, uralja-e az anyag világát.
Második sor: a Bika misztériuma.
A Bika jeleníti meg az analogikus gondolkodásban a termékenységet, az anyagot (akár anyagiakat), az élet fizikai örömeinek élvezetére való hajlandóságot és képességet. A Bika stációjában tudunk elsődlegesen teremteni anyagi szinten, ez az az állomás, ahol mindenképpen dolgunk van a fizikai anyaggal, az anyagi világgal, a pénzzel. Egyik szinten ez anyagiasság, garasoskodás, a pénz uralmának való behódolás, másik szinten felismerés: úgy van rendjén, ha a szellem uralja az anyagot, és nem fordítva. Ám ez a felismerés kizárólag az anyag világában születhet meg. A feltámadás misztériumának (egyik) csodálatos paradoxona tehát az, hogy az anyag mindenhatóságának illúziójából való felébredés nem történhet meg az anyagi világ teljes és tökéletes uralása nélkül.
Ez az, amit Paksi Zoltán nemes egyszerűséggel úgy fogalmaz meg: „éhesen nem lehet megvilágosodni”.
Harmadik sor: a konklúzió
Az idei évben a feltámadás ünnepe kétszer aláhúzza az anyagi világ fontosságát. Az égbolt tele teremtő aspektusokkal. A Teremtő játékosan csalogat bennünket: használjuk a Vele egylényegű, világmozgató tudásunkat. Lépjünk ki a rabságból azért, hogy megkaphassuk méltó, régen nekünk szánt örökségünket. Teszi mindezt elegánsan, kedvesen, finom humorral. Aztán persze egyre markánsabban, ahogy telik az idő.
A húsvéti tavaszünnep – Jézus kereszthalálánál és feltámadásánál kicsivel régebbi időktől kezdve – mindig a bőség, a termékenység ünnepe volt. Meggyőződésem (bár konkrét bizonyítékom nincs rá), hogy Jézus sem volt szegény, nem volt önsanyargató aszkéta, ahogy a mai egyházak előszeretettel beállítják. Számomra Jézus bölcs, nevetős, karakán, határozott tanító; semmi esetre sem savanyú arcú, élettagadó figura. Ettől persze mindenkinek szabadságában áll Őt ilyennek elképzelni, nem célom világnézeti vitát provokálni.
Amikor azonban rájövünk, hogy Jézus maga is játszott az anyag világában (és elég, ha arra gondolunk, mit művelt a lakodalomban a vízzel, aztán később három kenyérrel meg öt hallal), ráébredhetünk arra is, hogy a bőség nekünk adatott, és azért van a világban, hogy felismerjük és örüljünk neki.
Aki nem valamilyen meghatározott céllal szűkölködik, annak szeretettel ajánlom figyelmébe, hogy az anyagi javak (leegyszerűsítve: a pénz) energiaként viselkednek. A pénz nem (ahogy semmilyen más energia sem) önmagában jó vagy rossz. A hozzá társított gondolataink, hiedelmeink teszik azzá; így hozza el a pénz életünkbe azokkal az ideákkal és elvárásokkal analóg tapasztalatokat, amelyekkel felruházzuk. (Nagyon hasznos olvasmány ezzel kapcsolatosan a „Pénz: szeretet” című rövidke könyv.)
Aki sóvárog, küszködik, éhezik: nem ura életének. Márpedig azért jövünk a Földre, hogy játsszunk, tapasztaljunk, örüljünk, élvezzük az anyagi világ megfogható örömeit, kényeztessük anyagból formált testünket, hogy általa élményeket gyűjtsünk. Mert csak akkor tudunk dönteni két világ között, ha mindkettőt ismerjük. Akkor járhatunk az arany középúton, ha már megjártuk a nemközép sok ösvényét.
A sárga csekkektől való félelem állapotában nem tudunk teremteni, az aggódás letördeli szárnyainkat. Ezért magam is vallom: az Isten-gyermek dolga ezen a bolygón felfedezni, hogy bőség van, hogy mindenkinek minden igényéhez képest sokkal több áll rendelkezésre, és hogy minden hiány, szűkösség mesterségesen előidézett fogalmak.
Az Univerzumban mindenből pazarló bőség van.
Nem azt mondom, hogy nincs helye a böjtnek, nincs helye a test megtisztításának. Nem mondom, hogy a helyes út az, ha az ember gyomorvezérelt. Értsetek jól! Azt mondom, hogy az éhezés ne kényszer legyen, hanem szabad elhatározás, szeretetteli felajánlás. És így tovább. Minden ilyesmi.
Sokunkban van még, vagy volt gátlás ezzel kapcsolatban. Sok dolgot hallottunk, ami ezeknek a gondolatoknak ellentmond. A legtöbben kipróbáltunk utakat, amelyek nem vezetnek sehova.
Kizárólag rajtunk áll, mikor döntünk úgy, hogy rálépünk a szabadság ösvényére. Mert – hinnétek-e? – a szabadság ismét csak belső kategória.
Áldott, felismerésekben gazdag húsvétot kívánok mindannyiótoknak!
