Oldal kiválasztása

Érdekelne, mi? Akkor jó hírem van: egész életünk, tokkal, vonóval, folyamatos varázslóiskola. De még itt is vannak emelt szintű tanfolyamok.

Szerdán egész nap olyan tanyázás lesz a csillagos égen, amely kiváltképp kedvez az okkult rituáléknak, misztikus szertartásoknak. Aki éppen most ismerkedik a transzcendenciával, ezekben a napokban szerencséje van (biztos véletlenül), mert ilyenkor sokkal könnyebb ráhangolódni a látható világ mögött rejlő valóságra.

Mintha a függöny, amely a létsíkokat elválasztja, vékonyabb lenne. Vannak máskor is ilyen idők, nem ez a mostani az egyetlen ebben az évezredben. A különlegessége viszont ritka: most két olyan pár is táncol az égbolton, akik hajlamossá tesznek a mélységek, a teljesség érzékelésére.

Amikor teljességet említünk, ugye tudjuk, hogy az magában hordja a fájdalmast is, keserűt is? A poláris világ valamennyi építőkövét.

A teljesség ugyanakkor mindig harmónia. Mert a benne lévő dolgok szépen, ritmikusan helyezkednek el és kiegészítik egymást. A teljesség szemszögéből nézve nincs jó és rossz, és nincs fájdalom sem. Mert arról a leshelyről látszik, hogy értelme van mindennek, és hogy a világban a szépségen és a szereteten kívül kevés dolog öncélú.

140205Amikor a modern spiritualitás szócsövei a jelenlétről papolnak, többnyire nem említik meg, hogy ez miért olyan fontos (tisztelet a kivételnek). Tavaszváró titok ajándékba: amikor megfigyeljük életünk eseményeit, akkor automatikusan hátrálunk egy lépést, eltávolodunk a helyzettől. Nem vonódunk bele annyira. Így könnyebb a megértés, és a megértés sosem a viszály felé visz, hanem az egyezés, a harmónia felé. Nem ragozom túl, de vegyétek észre: EGYezés.

A jelenlét nem azért fontos, hogy unott képpel vernyogjunk életünk közepén és jégkirálynőt játsszunk, hanem azért, hogy létrehozzuk, tapasztaljuk az isteni harmóniát itt, a fizikai világban.

Amikor nehézségek támadnak az életben, próbaképpen emlékeztessétek Magatokat arra, hogy ők azért vannak, hogy segítsenek Nektek. Mindegyik. Akár ember, akár körülmény, akár atombomba, akár kormányhivatal. És hogy kivétel nélkül mindannyian kizárólag olyan akadályt tettünk életünk útjára, amit át tudunk ugrani, ki tudunk kerülni, vagy le tudunk bontani. Nincsen az életünkben semmi olyan helyzet vagy probléma, aminek a megoldásához nincs elegendő erőnk vagy tudásunk. Minden velünk van. Minden.

Természetesen ezt nehéz így végiggondolni, amikor valaki a teszkóból táplálkozik, közben meg a TV-vel öleti az agyát.

De azért nem lehetetlen.

A szerencse – ugyanúgy, mint a véletlen és a pech – nemlétező minőségeket jelölő fogalom. Nincs szerencse a tudatos ember életében. Helyette előre látott, valósággá gondolt, precízen megalkotott csoda van. Naponta több is. Sőt! Minél gyakorlottabbá válunk, annál több.

Pálcák a kézben, áldás az úton.