Oldal kiválasztása
Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

Szombaton – az eddig tárgyaltak mellett – elkezdi éreztetni a hatását a Marsnak és Neptunusznak, illetve a Napnak és Jupiternek a kapcsolata.

A megélések egy bizonyos szintjén (igyekszem nem ítélni) megélhető ez az állás az értelem erejének és a lélek mélységének egymást gáncsoló konfliktusaként. Aztán – ha elég bátrak vagyunk felismerni – rájöhetünk úgyis, hogy amint összhangba kerülünk saját igaz vágyainkkal, és nem ámítjuk többé magunkat, egyszerre összeölelkezik értelem és érzelem: többé nem dolgoznak egymás ellen. Mert amikor az ember rajta jár saját, rendelt útján, nincs, amiért vitatkozzon ez a két világmozgató erő. Sőt, mi több: közös erővel segítenek akkor bennünket, hogy érzelmeink és gondolataink összehangolt erejével hozzunk létre csodát a hétköznapi életben.

A Nap és a Jupiter kapcsolata a fenti lehetőséget színezi azzal, hogy most világosan érzékelhetjük, mik életünkben az alap-igazságok, hogyan uralhatjuk (ismét) sorsunkat, és mit kell tennünk még azért, hogy az őszinteség és becsület sorsunk minden szintjét átitassa.

Emberhez méltó munka ez is.

Pálcák a kézben, áldás az úton.