Oldal kiválasztása

Péntek hajnaltól a Nyilas jelében jár a Merkúr. A Zodiákus körén ezzel átkerül a hangsúly az érzelmekről, a mély lelki folyamatokról a szellemiség területeire. Előtérbe kerül a gondolkodás, a filozófia ugyanúgy, ahogy az Isten felé vezető (belső) út.

Kép: sourceforge.net

Kép: sourceforge.net

Az igazság, valamint az igazság kimondása ismét központi témája lesz életünknek.

A most induló két és fél hétben alkalmunk van hosszabb távra gondolkodni, és a tanulást (a megértést) is támogatják az égi erők. A tanulás értelmezhető az iskolarendszerre ugyanúgy, ahogy belső világunkra. Mert bár a Zodiákus az intellektus kereteit rajzolja fel, nem árt tudni, hogy a Nyilas jele mögött a Skorpió csillagkép tündököl, aki viszont a lélek mélységeinek megismeréséről, a spiritualitás rejtelmeiről mesél. Így tehát még az is előfordulhat, hogy spirituális értelemben tanulunk valami fontosat mostanában.

Az üzleti élet, a kereskedelem területén lényeges lehet a becsület. Esetleg felfedezzük, hogy a jog és a becsület (a jog és az igazság) hogyan helyezkednek el egymáshoz képest. Majd a Szeretet bölcsességének segítségével kezdünk ezzel a felismeréssel, amit érzünk.

Érdemes ezekben a napokban időt szentelni a fontos beszélgetésekre. Egyáltalán nem baj, ha nem mindig, mindenki tőmondatokban fogalmaz. Észrevettétek már? A jelzők, hangulatfestők, gyakran alkalmazott szóképek a mesélő lelkéről közvetítenek értékes információkat. Jó most adni magunkból, és jó elfogadni, amit Társaink adnak nekünk. Gondolati és érzelmi téren egyaránt. Gondolatcserétől, érzelmek áramlásától senki még nem lett kevesebb.

Pálcák a kézben, áldás az úton.