A hétvége egyik leggyakrabban foglalkoztatott ideája megint a becsület, tisztesség és a szeretet elve. Felismerhetjük, hogy ha távlatokban gondolkodunk, elengedhetetlen az igazságok kimondása kapcsolatainkban. Az ember lépésről lépésre haladva észreveszi, hogy a hazugság, vagy akár a kifelé igyekvő lélek-igazságok visszafojtása lassan ölő méregként viselkedik a kapcsolatok (kezdetben még egészséges) szervezetében.
Kép: lepetitprince.com
Ha magunkért nem tennénk meg, gyermekeinkért még mindig megtehetjük (ha vannak), hogy átvilágítjuk kapcsolatainkat, és keressük mélyükön a megalkuvást, a hazugságot. Arra is figyelünk, mikor hazudtunk önmagunknak is azért, hogy elviselhetőbbé fessük a kompromisszumot. Talán erre még jobban figyelünk.
Észrevehető a kapcsolatokban is, hogy elég egy apró, jelentéktelennek tűnő tisztázatlan (ön)ámítás, hogy a semmi kis buborék néhány év alatt lehúzó hazugság-mocsárrá dagadjon. Tudjátok: a hazugságok is magok. Mi pedig úgy szoktuk, hogy elvetjük az apró hazugság-magokat, elássuk őket jó mélyre, lehetőleg olyan mélyre, hogy még véletlenül se kelljen róluk tudomást vennünk. Igen ám, csakhogy a mag természetes közege a táptalaj. A hazugság-mag táptalaja a hallgatás, éltető nedvessége az önigazolás, napfénye a felejtés. Aztán amikor a legkevésbé várjuk, amikor már jól elringattuk magunkat abba a hitbe, hogy nyugalom van és harmónia, hirtelen áthatolhatatlan esőerdő nő körénk, sok tüskével és életerő-evő növénnyel.
Igen, a hazugság képes ölni. Ezért aztán érdemes odafigyelni életünk ezen magocskáira, hogy ne vádolhassuk utólag magunkat gondatlanságból elkövetett öngyilkolással. Emlékeztek? Ahogy a kis herceg irtja szisztematikusan a majomkenyérfa-cserjéket, mert tudja, hogy ha nem tenné, azok szétrobbantanák bolygóját.
Nos, a lélekkel is így van valahogy.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
