Néhány napja elkezdődött az az időszak, amikor nincs henye. Tegnap óta újabb erő is mozdít minket az agyalásból a cselekvésbe. Mostan a teremtésről szól az élet. A Mindenség teremtő játékra hív bennünket az anyag világában.
Példának okáért (pár)kapcsolati küzdelmeink elhozhatják a szabadságot. És fordítva. Szabadságvágyunk, önként vállalt börtöneinkből való kitörési kísérleteink (pár)kapcsolati küzdelmeket hoznak. Mindkét variáció izgalmatos, de csak akkor, ha megértjük a mintákat. Ha nem nézünk néha életünkre felülről, csak áttelepülünk egyik cellából a másikba. Csak a börtönőr változik, minden egyéb ugyanaz marad, kilátás meg egyik helyről sincs.
Más szinten ugyanez: a küzdelmek után a tanulságok megértése ajándékoz meg bennünket azzal a kapcsolati harmóniával, amely már nem financiális kényszerzubbony, nem gyermeki kezekkel összefércelt omladozó képmutatás, hanem szabad emberek életszövetsége.
Mostanában egyébként is képesek és hajlandók vagyunk az átlagosnál nagyobb erőfeszítésre a harmónia érdekében. Erőt meríthetünk a szellemi síkon működő művészetekből, és ugyanezen a vonalon termékenyebbek is vagyunk.
Égetővé forrósodik az új kezdetek inspirációja, főleg kapcsolati értelemben. Ennek zömmel két megjelenési formája fordul elő. A „kezdjük újra, szabadon!” jelenthet más emberrel való újrakezdést éppúgy, mint ugyanazt a társat, de magasabb szintet.
A kezdet mindenhogyan érdekes, ám varázslattá úgy válik, ha összegzésen alapszik. Jó út a sikerhez, ha az előzőek tanulságát zsebre téve, megértve kezdünk bele valamibe. Ilyenkor nem csak új pálya kezdődik, de új szint is nyílik. Így költözünk életünkben feljebb és feljebb, alagsortól elnöki lakosztályig.
Ugyanennek a pepitás változata a spontaneitás. Ezt is lehet ám művészi fokon művelni. Itt azonban ellenjavallt a tervezgetés, agyalás. Cserébe szorgalmasan fülelhetünk és hallgathatunk a belső hangra. Majd ő tudja, merre van az előre.
Életünk változásai most törekszenek anyagi síkon megnyilvánulni. A pakli tartalmazza a tényleges kapcsolati átrendeződéseket, valóságos egzisztenciális átalakulásokat. Az uralkodó kreatív energiák az anyagban vágynak teremteni. Impulzívan reagálunk a művészetekre (magával ragad a szenvedély egy színdarabot nézve? képesek vagyunk gyűlölni és szerelemre lobbanni? Tényleg? Nahát…), kihívásaink egyaránt lehetnek szellemi és anyagi természetűek.
A Sors most vési az eszünkbe, hogy a látható gyökere a láthatatlanban rejlik. Ehhez a művelethez előszeretettel használ cölöpverő kalapácsot.
Ezekben a napokban elég egyetlen tudatos gondolat, egyetlen tiszta szándék-sugár, hogy felpezsdüljön az élet. Figyeljünk oda jól, különben csak kapaszkodunk a hintaló sörényébe.
Jó a leosztás. Szabadságra vágyunk, és erőnk is van a megszerzéséhez. De mi vajon a szabadság? Talán… hogy az életnek egy területén nem kendőzzük valódi természetünket, késztetéseinket, képességeinket, tehetségeinket (színezzem tovább?), hanem nekiállunk felvállalni sorsunkat. Betöltjük a két földi élet között önmagunknak tett ígéreteket. Amikor pedig ezzel elkészültünk, kipipáljuk és továbblépünk a következőre.
Az életnek sok területe van.
Most (is) bennünk van a szabadság eléréséhez szükséges világfordító erő. Bizony. Ha úgy akarjuk, mostantól megváltozik a menetirány. Ki mondja, hogy ez lehetetlen? Ki mondja, hogy bármi lehetetlen?
Tudjátok… a fegyencruhával az a legnagyobb gond, hogy gyatra a színválaszték, és hogy soha nem készül méret után.
Legyünk hát hálásak börtöneinknek és a lelkes őröknek, mert a segítségük nélkül sosem ébredhetne bennünk mély és tiszta vágy a szabadság iránt.
Legyünk hálásak, köszönjük meg szépen… de aztán tüstént irány a Végtelen!
Pálcák a kézben, áldás az úton.
