Vasárnap továbbra is segítenek a mélység tomboló erői, hogy rendbe hozzuk kapcsolatainkat. A kapcsolat lehet ám önmagunkhoz képest is.
A sokféle betárazott erőhöz még lelki típusút is kapunk ajándékba, ha úgy döntünk. Egyebekben dönthetünk úgy is, hogy mély lelki szinten kívánunk kicsit küzdeni önmagunkkal, és ez is teljesen rendben van.
A most következő pár hétben (október második harmadáig) a Mars a Nyilas zodiákusi jel vendége, ami egyben azt is jelenti, hogy végigvonul a Skorpió csillagképen. Egyrészt tehát nyélgázon a szeretet bölcsessége, magas tanulmányok és utazás (fizikai és lelki is akár), másrészt intenzív mélylelki élet, buzgó rejtélykutatás, belső kincskeresés és társaik. És persze ezek mindenféle kombinációja.
Nekem most a legjobban az tetszik, hogy belső küzdelmeink és a sorozatos (önmagunk felett aratott) győzelmek által erősödünk, tanulunk – elsősorban mindig magunkról. És az is, hogy hiába mond a külvilág bármit, ha kitartóan és teljes lelkesedéssel eredünk a misztika nyomába, akkor előbb-utóbb táncolhatunk vele.
Pálcák a kézben, áldás az úton.