A munkahét utolsó napján előkerülhetnek a megértést gátló helyzetek. Ők többnyire azért fejlődnek ki, mert nem a szívünket használjuk, hogy őszintén beszéljünk és tisztán értsük a másikat, hanem vetítünk. Ugyanezt csinálják a társaink is, aztán mindenki ámul, amikor az álarcok párbeszédében keresztbe-kasul szövődnek a félreértések.
Nem mondom, hogy mindenáron muszáj kimondani, ami a lelkünkben van. Nem tanácsolom, hogy akarattal bántsunk meg valakit, mert szerintünk nincs túl jó napja, vagy hogy legyünk gorombák azért, mert támadt egy impulzív gondolatunk. Azt viszont mondom, hogy figyeljünk szavainkra, amelyek elhagyják a szánkat. Gondolatainkra, amelyeknek hangruhát adunk. A gondolatok megfigyelése is hasznos, de az már egy következő lépés. Most játsszunk el azzal, hogy nem mondunk hazugságot. Nem ámítunk. Bezony, a kegyes hazugság is csak hazugság.
Játsszuk azt, hogy amikor hazudnunk kellene, akkor nem mondunk semmit. Ha érezzük, hogy nem lenne igaz, amit kimondunk, ajkunkat pecsételjük le egy titokzatos mosollyal. Mert ami kimegy, az fog majd bejönni. Ha sokszor nagyzolunk, szépítünk, kreatívan könyveljük a lelki dolgainkat, egy idő múlva nem tudunk majd magunkra találni a sok póz között. És visszafelé is érvényes a játék. A való érzések, igaz dolgok kimondása ténylegesen felszabadít.
Sokszor azért hazudunk, hogy megfeleljünk környezetünk elvárásainak. Olyan gördülékenyen, annyira simán, olyan sokszor, hogy végül ezt hisszük természetesnek. És nem vesszük észre, hogy felesleges olyan környezetnek megfelelni akarni, aki a maszkot szereti rajtunk. És fordítva: amikor az ember meghozza a döntést, hogy „ami szívemen, a számon”, akkor érdektelenné válik, mit gondol a szomszéd bácsi, mert lesz egy szikár, tiszta belső zsinórmérték, amihez képest értékelhetjük magunkat minden nap minden percében.
Gyerekek, amíg külső mércékhez és elvárásokhoz akarjuk igazítani magunkat, addig nem lesz se belső béke, se harmónia, se felelősségteljes, emberhez méltó lét. Az Etalon ott figyel a lelkünk mélyén. Közvetlenül a felismert, szembenézett, megszelídített démonaink mellett.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
