A Nap immáron az Ikrek zodiákusi jelében jár. Vele szoros együttállásban találjuk a Merkúrt, és a jegyváltáskor még érezhető a Pleiádok csillaghalmazának áldásos energiája. Úgy amúgy a Bika testénél vándorol a Nap, ami eleve is a termékenységet, a földi élet gyarapodását, a tavaszt jelenti. De kezdjük az elején.
Az Ikrek jele a kommunikáció, a megértés, a kapcsolódások ideje. Ez most jellemzően nem annyira a szerelmi vonal, mint az általános emberi kapcsolódások egyéb aspektusai. Hogyan szólok a többiekhez, megértem-e, amit mondanak, megértem-e, amitől félnek, rá tudok-e hangolódni álmaikra, vágyaikra. Ezt erősíti fel a Merkúr, aki itt „otthon” van, hiszen az Ikrek jelének uralkodó bolygója.
Nem véletlenül tartozik hozzá a kereskedelem is és az általános üzleti ügyek (és a közlekedés) is. Hiszen a jó kereskedő nem terméket árul, hanem megoldást. Nem igényt elégít ki, hanem vágyat ébreszt, illetve ügyesen érzékeli a háttérben lapuló motivációt és arra a (mindenkor lelki és soha nem racionális) sóvárgásra hat. Ami racionális a vásárlásainkból, az csupán a magyarázat, amellyel az érzelmi alapú döntéseinket igazoljuk – magunknak és a külvilágnak.
Hízeleghetnénk magunknak azzal, hogy filozófiai és gazdasági vonalon máshogy görbül a lószőr. De nem. Az ideákat, politikai és egyéb irányzatokat ugyanúgy érzelmi alapon vásároljuk, mint az autót, lakást, földi epret. Ezért tehát – fájdalom – ezekben a kérdésekben sem beszélhetünk a tiszta ész diadaláról, sőt, nagyjából csak nettó érzelemvezéreltségről beszélhetünk.
Az elmúlt 1-2 napban (és egy kicsit még a kedd-szerdában is) benne cseng a szellemi termékenység, a termékenységvarázslatok ideje. Szellemi értelemben ez egy nagyon erős időszak. Ilyenkor tele szakajtóval érkeznek a kiváló ötletek, sugallatok, és nagyon jól megy a tanulás, és általános értelemben minden egyéb szellemi tevékenység.
Ha hajlamosak vagyunk elhanyagolni baráti kapcsolatainkat, vagy van a közelünkben egy-két gyermeklény, akire az utóbbi időben kevesebb figyelmet sikerült fordítani mint szerettünk volna, akkor itt az ideje ezt bepótolni. Akár gyermekek kacagásában fürdetjük lelkünket, akár barátokkal szervezünk programot (ami lehet éppen kirándulás is, hiszen annak is ideje van), azonnal érezni fogjuk a szokásosnál intenzívebb szellemi felüdülést.
Van az úgy néhanap, hogy belefeszülünk a hétköznapokba, és – különösen annak, aki szereti a munkáját – nem tűnik fel, hogy éppen fáradunk. Mert jó taktika az, hogy időről időre kikapcsolódunk abból, amiben épp vagyunk, hogy az a részünk, aki egy stílusban zenél, megpihenhessen egy teljesen más sávra váltván.
Nem ragozom, értitek.
Beszélgessetek, szőjetek hosszú távra terveket, ápoljátok a valódi, szereteten alapuló kapcsolataitokat, mert végső soron ez az egyetlen, ami számít.
Pálcák a kézben, áldás az úton.