Oldal kiválasztása
Kép: A velencei kurtizán (film)

Kép: A velencei kurtizán (film)

Csütörtökön sűrű napunk lesz, és aztán még vasárnapig folytatódik a kiképzés, csak győzzük szusszal… Mondhatnánk röviden, hogy a szerelem igazságának tapasztalása jegyében. Szerepet kap minden és bármi, ami a szerelem igazságának kimondását és tapasztalását segíti.

Megérthetjük, micsoda jelentősége van az időben megtett lépéseknek, és a konkrét, fizikai szintű tapasztalásoknak. Ráláthatunk, milyen megdöbbentő, kérlelhetetlen ereje van a tudatküszöb alatt rejtező, mélyben megbúvó szerelemnek.

Szándékosan használom ezt a konok, kemény fogalmat. A mostani érzelmek nem (feltétlenül) a kecsességről, lágyságról szólnak. Esélyt kapunk fel- és megismerni a lelkünk mélyén lakozó életet adó, teremtő szenvedélyt. Odafigyelvén lelkünk vágyaira, ki tudjuk mondani, fizikai síkon vagyunk képesek megélni mindazt, amit eddig talán nem volt bátorságunk.

Ha féltek megtenni egy lépést, vagy kimondani egy szót, sokat lendíthet az elakadásokon, hogy bevetitek a halálos ágy próbáját. Nevezetesen: vajon az utolsó negyedórában visszagondolván erre a helyzetre, bánnád-e, vagy sem, hogy elszalasztottad a lehetőséget.

Nem mondom, hogy ez a próba nem erős. De most a bátrak idejét éljük.

Pálcák a kézben, áldás az úton.

 

*www.youtube.com/watch?v=fkcNtB8Xs8s