A szerdai nap egyik hangsúlyos motívuma lesz az érzelmek (ezek közül is főleg az anyai minőséggel és az élet uralásával kapcsolatos érzelmek) felszabadítása.
Amikor olyan tevékenységet végzünk, amiben a lelkünk otthon érzi magát, amikor a saját magunk által kijelölt úton járunk, akkor a belső világunkban ébredő erők is hajlamosak alázatosan fejet hajtani és segíteni bennünket ahelyett, hogy gáncsolnának.
Itt az ideje, hogy lelki mélységben is átérezzük, milyen felszabadító élmény női oldalunk megélése. Urak esetében ez több szinten megjelenhet: akár egyszerűen abban, hogy valaki hajlandóvá válik elfogadni, hogy léteznek érzelmei, és többé nem tagadja az érzelmek létjogosultságát egy férfiúi életpályán, akár úgy, hogy felismeri életében saját „szülötteit” (melyek lehetnek munkával kapcsolatos dolgok, vagy minták, elképzelések is), és nem táplálja tovább azokat, amiket inkább már el kellene engedni.
Életünk egésze képes művészi alkotássá válni. Ezen az úton az egyik kanyar, amikor elég bátrak vagyunk érzelmeink felvállalásához és szabad megéléséhez.
Ez annyit jelent csupán, hogy ha valami tetszik, gyönyörködöm benne. Ha meghatódom, sírok. Ha örvendek egy régen látott kedves viszontlátása felett, habozás nélkül megölelem.
És nem törődöm azzal, mit gondol a környezet, nem érdekel, hogy másoknak megfelel-e a reakcióm, hogy ki tartja helyesnek és kit botránkoztat meg.
Vigyázat, ezek már merész, nagyobb lépések. Közülük egynémely már szinte ugrás. Az ugrás és a lépés között az a különbség, hogy a lépésnél lehet egy ideig mindkét lábam egyszerre ugyanazon a talajon. Az ugrásnál már nem.
Pálcák a kézben, áldás az úton.