Szombaton ismét kétszer aláhúzott nap vár ránk. Zsong az éter a teremtő energiától. Minden együtt van ahhoz, hogy mélyebb összefüggéseket lássunk át, és hosszútávú terveink megvalósításába kezdjünk. (Igen, még mindig aktuális.) Változatlanul az érzelmek, a lélek világa az a titokzatos tájék, ahonnan érkeznek a segítő erők. Most két világ kapcsolódik össze egy látszólagos paradoxonban. Hogy ugyanis a transzcendens (tehát a láthatón túli) világból érkeznek azok az energiák, melyekkel ötletek, vágyak, célok jeleníthetők meg az anyag világában, az „akkor hiszem, ha bele tudok rúgni” koordináta-rendszerében.
Kép: alphacoders.com
Jutalmazódik a tudatosság: kiviláglik, virágba borul, győztesen énekel a „látható gyökere a láthatatlanban rejlik” filozófiája.
Továbbra is erősen javallott a meditáció, elcsendesedés, saját lelkünk vizsgálata. Amikor imádkozunk, vagy meditálunk, érdemes figyelni arra, hogy engedjünk időt és teret a csendnek. Teremtsünk gondolati vákuumot, mert a sugallatok, a belső, isteni Hang akkor tud irányítani, válaszolni vagy sugallni, ha jól fülelünk. Ha nincs csend, nem tud hova megérkezni, nem tud hol elhangzani a válasz, amit kértünk. A csendhez például negatív erő kell: aktívan kell engedni, hogy legyen. Ilyenkor nem feszülünk rá a gondolatra, hogy elfelejtettünk valamit. Amikor a tudatosságban valamennyit is haladtunk már, képesek vagyunk magunknak olyan nyugalmat teremteni, amikor minden-minden várhat húsz percet, félórát. Mert mindent elrendeztünk.
A meditáció nem akkor kezdődik, amikor gyertyát gyújtunk. Tulajdonképpen a meditációnak nincs eleje, nincs vége. Amikor gyertyát gyújtunk, az már csak a kifejlet.
És különben is… az egész élet káprázat.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
