Kép: crazy-frankenstein.com
A hétvége egyfelől lelkizős, másfelől praktikus. Mindenki választhat, ahogy mindig.
Fontos lesz az anyagi világ, az anyagban megélt dolgok. Ha másért nem, hát a töltött káposzta és a halas nagy evések miatt, amik hagyományosan az ünnephez tartoznak.
Amikor kő van a hasunkban (a kő amúgy Szaturnusz-analógia), nem tudunk nem jelen lenni az anyagi világnak.
Amúgy pedig szombat lévén, az ünnepi népvándorlás végeztével (ami – lássuk be – szintén a hagyományhoz tartozik) nyugodtan elmehetünk sétálni. Eljött a valódi lazítás ideje és lehetősége annak is, aki rohanásnak élte meg az ünnepet. Ajándékok zömében átadva, ha nem tetszik, az már nem ránk tartozik. Kimehetünk szabadon a természetbe, miután addig aludtunk, ameddig jól esett. Sétálhatunk a téli erdőn, vagy szántóföldön, kutyával vagy egyedül, és teleszívhatjuk tüdőnket friss levegővel. Ilyenkor, télidőben is örülhetünk annak, hogy élünk. Élvezhetjük, hogy pezsdülnek az izmaink, sőt, az egészen elvetemültek még fogócskázhatnak is, vagy kacaghatnak teli szájjal.
Karácsony ideje ugyan búcsúzik kb. egy évre, de a szeretet egészen nyugodtan megmaradhat. Megmaradhatnak a lélekteli beszélgetések, és a szent napok leteltével nem kell visszaadnunk azt a képességet, hogy rá tudunk hangolódni társaink lelkére, érzelmeire.
Ölelni, odafigyelni, szeretni továbbra is érvényes.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
