Oldal kiválasztása

Csütörtökön az öt érzékszerven túli (már-már mágikus) kapcsolat köti össze a Merkúrt és az Uránuszt, és a Merkúrt és a Marsot.

Kép: fanpop.com

Kép: fanpop.com

Egyik olvasatban érdemes vigyázni a kimondott (leírt) szavakkal, mert most minden nagyobbat szól, mélyebbre megy. Egy-egy meggondolatlan kirohanásnak érdekes következményei lehetnek, ami persze nem feltétlenül baj, csak jó, ha számítunk ilyesmire is.

Az égiek segítenek most abban, hogy jobban meg tudjuk fogalmazni, mire vágyunk – abban az értelemben, ami ahhoz szükséges, hogy a szabadságot az élet minél több területén megélhessük. Ugyanennek a másik olvasata pedig az, hogy könnyebben ráérzünk, társainknak is mennyire fontos (lenne) ugyanez, és kevesebb ego-játszmával messzebbre juthatunk az ilyesféle párbeszédekben.

A fenti hatásokat erősíti, hogy három planéta: a Nap, a Vénusz és a Merkúr jár a Vízöntő jelében. Bármi és minden megtörténhet. A Sors nem ad olyan csekélységekre, hogy „lehetetlen” és „eddig még sosem”.

A mágikus ösvényen haladóknak örömhír, hogy sokkal több sugallatot ismerhetünk fel az elkövetkező néhány napban. Bölcsen tesszük, ha egyformán figyelünk befelé és kifelé. A megoldások, az isteni sugallatok olykor a legváratlanabb helyekről csapódnak belénk. Emlékezzetek: a Teremtőnek szenzációs humora van, és legtöbbször használja is.

Esetleg vehetünk példát Róla. Ebben is, másban is.

Pálcák a kézben, áldás az úton.