A hétvége eseménydúsan kezdődik. Kezdetnek ott a Hold által szállított lehetőség, mellyel élvén az angyali világokkal kerülhetünk kapcsolatba.
Általános tévhit, hogy ezekben az időszakokban a láthatatlan világok erőteljesebben, vagy gyakrabban üzennek. A helyzet ezzel szemben az, hogy a másik oldal Segítő entitásai folyamatosan üvöltöznek, ugrálnak és toporzékolnak odaát, csak hogy végre észrevegyük őket. A sugallatok, ötletek, megérzések, üzenetek tehát folyamatosan áradnak felénk. Mi azonban elnehezítjük testünket, elhülyítjük elménket és kitöltjük lelkünket a lehető leggagyibb szenvedélyhulladékkal, imígyen pöpec interferenciát hozva létre, és így már természetes, hogy nem hallunk semmit a másik világból érkező finom, gyengéd, lágy kommunikáció-kísérletekből.
Kép: alphacoders.com (Uziel)
Angyalkommunikációs időkben annyi történik, hogy a szokottnál nagyobb hatalommal rendelkezünk önmagunk felett, és ügyesebben csendesítjük el agyunk lefetyelését, és az így keletkezett térben már esélyesebb, hogy meg is halljuk, ami nekünk szól.
Ebben a témában még azt is hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy annál, amit mi „kérés” címszó alatt össze tudunk locsogni, kertelni és mézesmázoskodni, sokkalta fontosabb, hogy befogjuk a (lelki) szánkat, és ODAFIGYELJÜNK – ha már egyszer kértünk – azokra, akik minden igyekezetükkel azon vannak, hogy vezessenek, segítsenek, válaszoljanak.
Sokszor előfordul (akár úgy, hogy nem is vagyunk tudatában), hogy toljuk kifelé az agyunkból a sok felesleges információt, és meg sem fordul a fejünkben, hogy a befelé áramlásnak is utat kellene engedni. Pedig az angyali világ kapásból tisztában van a szituval, jóval azelőtt, hogy részletezni kezdenénk. A kérés, kérdés körülményes ecsetelése csak arra jó, hogy belehergeljük magunkat valamiféle érzelmi és/vagy gondolati spirálokba. Ez a tevékenység egyébként legalább annyi praktikummal bír, mint családi kriptában a vajúdómatrac. Legyünk tudatosak arra, hogy a láthatatlan világok Segítői azért picivel többet és komplexebben érzékelnek nálunk. Pöpecül látják a sorsunkat, vezetnének minket rá a tutira, mi meg erőszakosan mantrázzuk az addmegnekemmát, amikor talán az a valami éppen homlokegyenest ellenkezik élettervünkkel.
Amikor az angyali világokkal beszélgetünk, létkérdés, hogy szabatosan és egyértelműen fogalmazzunk, teljes figyelmünkkel rátapadjunk az érkező válaszra, járassuk meg szívünkben-elménkben-önvalónkban, várjunk kicsit, és csak akkor reagáljunk, amikor valóban van mondanivalónk.
Amúgy… ez a viselkedésminta talán az emberközi kommunikációban sem lenne haszontalan.
A hétvége egyébként telhet a harmónia jegyében is, ha úgy határozunk. És nem, ez nem ellentmondás a kapcsolati szabadságvágyhoz, a mélységes nagytakarításokhoz és a gyógyító változásokhoz képest sem. Merthogy (kitaláltátok már?) a harmónia is belső kategória, egyéni döntés kérdése.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
