Csütörtökön a Hold arra inspirál bennünket, hogy vállaljuk fel végre önmagunkat, és lépjünk rá Sorsunk ösvényére. Előfordulhat, hogy mélység és felületesség váltja egymást érzelmi szinten. Saját változékony hangulatainkhoz adjuk még hozzá környezetünk ugyanilyen lelki beállítottságát, és készen is van a sértődéses konfrontáció. Már persze ha nem vagyunk tudatában annak, hogy most ilyen hebehurgya, hisztis hatások is vannak az éterben. Mert ha tudatosan figyeljük önmagunkat, akkor a hisztinek eleve nincs esélye olyan intenzitással előtörni.
A másik – mostanában folyamatosan jelenvaló égi ösztönző – a gyönyörű, merész álmok megvalósítása. Ebben az a titok, hogy mindannyiszor, mikor elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy megbúvárkodjuk lelkünk mélységeit valódi vágyaink után kutatva, akkor késedelem nélkül megkapjuk az eszköztárat is és a stratégiai lépéseket ahhoz, hogy ezeket a vágyakat megvalósítsuk itt, az anyag világában.
Ezért jöttünk ugyanis. Hogy a megálmodott csodák anyagba hívásával jobbá varázsoljuk életünket. Mert mindenképpen, mindenhogyan álmokat váltunk valóra. Kérdés: sajátunkat-e, vagy másokét inkább.
Pálcák a kézben, áldás az úton.