fbpx

Blog

Idomított világkórus

FIGYELEM!

Személyes történet következik, privát véleménnyel, saját indulatokkal együtt.

_____________________

A minap elindítottam a Facebookon egy hirdetést (kizárólag azokat a hölgyeket és urakat célozván, akik egyébként is figyelemmel kísérik a tevékenységemet) a húsvét közeledtével és a könyvrendelési praktikákkal kapcsolatban. Vagyis elindítottam VOLNA, ha a „Facebook Team” a hirdetési szabályzatukra hivatkozva le nem tiltja a megjelenést. Merthogy nem átallottam illusztrációkén a könyvborítót használni, melyen John Collier „Lilith” című festménye látható (a XIX. század végéről).

A tiltást alátámasztó szabályhelyet bemásolom ide:

Policy

A hirdetésekben nem szerepelhet felnőtt tartalom. – ideértendő a meztelenség, félreérthetetlen vagy nemiségre utaló testhelyzetben lévő személyek ábrázolása, illetve olyan tevékenység, amely túlságosan ráutaló vagy szexuálisan provokatív jellegű

Szexuálisan ráutaló tartalmak

Példák

Meztelenség vagy sugallt meztelenség, akár művészi vagy oktatási jelleggel is.

Túl nagy testfelület vagy dekoltázs, még ha nem kifejezetten szexuális jellegű is

Egyes testrészeket – például hasat, feneket vagy mellkast – középpontba helyező képek, még ha nem kifejezetten szexuális jellegűek is…”

 

Gyanítom, hogy én az „akár művészi […] jelleggel” dobozba tartozom. De végül is teljesen mindegy.

A döntés (amely végleges, és róla további egyeztetésnek helye nincs, hát értem én) napokig piszkált-feszített belülről, és most, hogy (reggeli álomból ébredvén) bevillant a miértje, elfog a szégyen (ami – mint tudjuk – úgy kell, mint egy falat kenyér). Szégyen azért, mert nem láttam rá azonnal és pontosan a képmutatás jellegére, holott évek óta szinte folyamatosan ezzel foglalkozom.

170410Még mindig végtelenül dühös vagyok, és forr az egész belső világom. Azért, mert a rendszer így működik. Ezen a képen ugyanis egy darab meztelen nőalak látszik, egy darab óriáskígyóval. Vénuszdombját takarja a kígyó teste, így ami valóban látható, az két fedetlen (és pompás formájú) női kebel. No ez az, ami ütközik a Szabályzattal. (Mert a szabál az szabál, hogy az Örökkévaló isteni fénye termékenyítse meg!)

És egyébként a meztelenség meg mióta felnőtt tartalom? Zeusz szorgalmas, folyton meredő falloszára! Hát ki az, aki frakkban bújik elő az édesanyjából?

Amúgy… ha hirdetésbe kiteszek egy ezrelékre pontosan így beállított férfitestet, gond nélkül át fog csúszni. Mert az nem minősül „felnőtt tartalom”-nak.

Ööööö… Miért is? A férfi mellbimbó máshogy fest mikroszkóp alatt? Vagy a duzzadtság a probléma? És a kövér férfiak képei? Vagy az számít, hogy a nőknek lehetősége van egy új életet táplálni ezeken a halmokon? Vagy mi a rézfaszú bagoly? … Oh, pardon… szerencsétlen rézfaszú uhu is „felnőtt tartalom” akkor biztosan… (Sőt, ha belegondolok… a szorgalmas és tehetséges fallosz már önmagában egy olyan minőség, amit nem tud minden hímnemű csak úgy előrántani a cenzúra alól… Már csak az a kérdés, hogy vajon a felnőttség évek számában, érzelmi érettségben, vagy alkoholtűrő képességben mérendő-e.)

Meg itt van az is, hogy bizony-bizony a női egyenjogúság és egyenrangúság sokszor máshogy számol. Szavazhatok, az igen! De melleket megjeleníteni a hírfolyamban mégis túlzás lenne, csaknem beismerem. (Lásd még „minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél!” – G. Orwell: Állatfarm)

Hát milyen tollal bélelt bánatos-keserves téridőben éltek, édes komáim??? A következő az lesz, hogy takarjuk magunkat hajtól talpig lenge fekete kendőbe, mert egy hajszál, egy gömbölyded testhajlat puszta látványa, és a női hang úgy en bloc ördögi csábítást jelent a férfiak számára? Ja, hogy ilyet már feltaláltak valahol máshol? Ötletként felmerülhetne még a PRADA spanyolcsizma, újrahasznosított vaslemezből. Vagyis nem jó, hiszen a vas kell kalap-alapanyagnak.

Maradjon inkább a képmutató, inkvizíció-prűd cenzúra. Azzal nagyot nem lehet tévedni. Ezzel tehát kikukáztuk az antik alkotások és ornamentika nagyját, plusz zömmel a reneszánsz és barokk művészetet.

Állítólag Moliére írta volt valaha: „azért nevetek, mert ha nem nevetnék, sírnom kellene”. Szívesen karikíroznám cafatokra ezt az idióta-automata hozzáállást, mert megérdemelné, de most még ez sem jön olyan könnyen, mint szokott. Kényszeredett a mosolyom.

Értem, hogy ne lelkesítsünk erőszakra, gyűlöletre, drogok használatára. Rendben van ez így. De hogyan történhetett az meg, hogy az emberi test a maga meztelen szépségében tiltott tartalom lett? Még művészi alkotásként is? Hogyan történhetett az meg, hogy senki emberfia nincs a rendszerben, aki azt mondta volna erre a szabályra, hogy Maaargiiiiit! Hát a legtöbb emberlény azért jöhetett testbe, mert két ember valahol, valamikor ölelte egymást. Mi valamennyien – kivétel nélkül – édesanyánk testében növekedtünk, és döntő többségünknek legalább egyszer volt a szánkban mellbimbó, sőt, nagyjából ez volt az első dolog, ami a szánkban volt, miután megszülettünk erre a világra.

És újra kérdezem: hogyan történhetett meg az, hogy az az önmaga valóságában csodálatos emberi test, amije mindannyiunknak van, megint kapott egy kövér TABU-címkét?

Ha szabad világban élünk, hogyan lehetséges az, hogy a meztelenséget (de elmegyek még tovább, mert van tovább is!), a fizikai világ gyönyöreit, az emberi test gyönyöreit tilos megmutatni bárhol és akárhol? Vagy megfordítva: hogy egyáltalán létezik olyan fórum, ahol nem mutatható meg mindez?

Nem lehet esetleg, hogy EZ maga a perverzió? Tudjátok, mint amikor ránk szólnak, hogy ne kacagjunk a templomban. Hát ha valahol kacagni kellene és egymást ölelni, azok nem PONTOSAN a templomok? Ahol Isten – elvileg és földrajzilag – van?

Mikor lesz már vége annak, hogy a testünk, ez a szentséges, gyönyörű és csodálatos alkotás szégyellnivaló, takargatnivaló, bűnös és/vagy bűnre csábító eszközként legyen kezelve?

És ha nem lesz vége… akkor mi a következő lépés? Mik legyenek trendy tabuk? A pénz, szex, halál már megvolt, csámpásra vannak taposva. Lehetnének esetleg a boszorkányok és a szabad gondolatok. Ja, nem. Ezek is megvoltak már.

Kedvesek, mikor kezdünk ráébredni végre, hogy ennek a rendszernek tetszelgő tematikus káosznak (vagy filmes szlengben: a Mátrixnak) célja és értelme, hogy elevenen emésszen el bennünk mindent, ami akár halványan emlékeztet az isteni szikrára? Tényleg el tudja vinni az emberiséget odáig a féligazságok és visszaböfögendő klisék világa, hogy elkezdünk a majomtól származni?

Meddig még?

Vallom, hogy minden jól van, ahogy van. És hogy akik ezeket a regulákat gondolkodás nélkül alkalmazzák, szintén emberek, jóval és rosszal, fenttel és lenttel. De látjátok: az vagyok, ember vagyok én is, és a létezésem tövéig lángol bennem a harag, amiért az ilyenféle igazságtalanságok annyira természetesek, hogy elsőre észre sem vesszük őket.

Ha máshogy nem megy, hát ezen a módon arra hívlak-kérlek Benneteket, hogy ha igaznak érzitek, mondjátok el a szátokkal mindenkinek, hogy a túlélés érdekében ki kell lépnünk az előrajzolt díszletek és az előemésztett ideák ketreceiből. Muszáj. Valahogyan. Akárhogyan. Sorsaink múlnak azon, hogy ne vesztegessünk több életidőt úgy, hogy meg sem kísérlünk máshogy gondolkodni, új utakat keresni. Ezek nélkül a szabadság csak hangzatos bivalyfos. Az nem szabadság, ha a kutya hosszú láncon van, vagy ha kettőből lehet választani. Nem tudom most leírni, pontosan mi akkor a szabadság, de abban kb. biztos vagyok, hogy ez még nem az.

Mi történne, ha egyszeriben felhagynánk az emberi test (sajátunk és a többieké) kritizálásával, bírálásával, a kapcsolódó szégyenérzet aktív generálásával… és egyszerűen csak elkezdenénk ünnepelni és csodálni? Hm? Mi történne akkor?

Pálcák a kézben, áldás az úton.