fbpx

Blog

Logikából felmentve

A konzultációkon még mindig slágernek számít a párkapcsolat, a szerelem, meg a férfi-nő ütközetek, ezért most kicsit még boncolgatjuk a témát, hátha akad még benne csépeletlen betűhalmaz. Újra és újra felbukkan ez a kérdés, különösen mostanában (érdeklődőknek írom: ez így teljesen rendjén van, retrográd a Vénusz, együtt áll a Nappal, sextilben a Szaturnusszal, most van ideje).

Mostanában vettem fel azt az idegesítő szokást, hogy felteszem az alanti három kérdést a vendégeknek. Az az érdekes, hogy az esetek többségében ez a három egyszerű kérdés elég ahhoz, hogy özönleni kezdjenek a válaszok.

Sorolom.

1.) Szerelemről van szó, vagy birtoklási vágyról?

2.) Bilincse, vagy szárnya akarsz lenni a társadnak?

3.) Szerinted ha választani lehet (választani mindig lehet), mihez ragaszkodik inkább az ember, a bilincseihez, vagy a szárnyaihoz?

Eddig meg is volnánk. Uraknak egy szabadnap, innen kezdve a hölgyekhez írok.

140112_2

Felejtsük el kicsikét az emancipacit is és a zsidó-keresztyén kultúrkörrel együtt csoszogó dogmákat, büntetési tételeket és a bűn fogalmát en bloc.

Azt szeretném, ha a Vízöntőbe lépő Merkúr jegyében szabadjára engednénk gondolatainkat és új (valójában ősrégi) szempontból tekintenénk szerepeinkre, feladatainkra és lehetőségeinkre.

Azt szeretném, ha pillanatra letennénk a láncos buzogányt és a kétélű pengét, és lecserélnénk őket rozmaringra és gyöngyös fátyolra. És így, külsőnkben valamelyest megszelídülve elgondolkodnánk azon, mivégre vagyunk a Földön.

A Földön, ami jellegében egyértelműen női közeg. Legalábbis a közbeszédben ritkán hallani Földatyácskáról. A bolygó fizikai szinten a feminin tulajdonságokkal analóg, olyképpen termékeny, ahogy az asszonyok, az édesanyák. Ezért van, hogy a hölgyek könnyebben, ösztönösen fel tudják venni a kapcsolatot Földanyával. A nők kapcsolata élő, közvetlen a bolygóval, míg a férfiak női közvetítéssel kaphatják meg a föld-erőket. Ebben a szellemi irányban lehet tekergetni az energiakígyókat, de az az út messzire vezet, most nem indulunk el rajta, hanem megvizsgáljuk a már említett kérdéseket női szemmel.
Mert asszonynak lenni mesterség.

Először, hogy amit érzünk, szerelem, vagy birtoklási vágy.

A különbségtétel nem igényel bonyolult kognitív folyamatokat, mégis, el sem hinnétek, mennyi zavart okoz ez a két végtelenül egyszerű fogalom. Ugyanis gyakorta öncsalunk, hogy szerelemmel szeretjük társunkat, holott csak nem akarunk egyedül maradni, vagy füleket gyűjtünk a trófeakosárba.
Teljes a definíciózavarodás, pedig még azzal sem ámíthatjuk magunkat, hogy könnyű megkavarodni. Mert egy skalpot nem lehet két övre felfűzni, viszont egy embert vígan szerethet két (vagy több) másik ember.

Ismét a kipróbált tézis: ha szeretem őt, örülök annak, ami boldoggá teszi.

Játsszunk kicsit! Világszép Ilonka találkozik a Mesebeli Királyfival. Minden klappol, Ilonka beleszerelmesedett Királyfiba azért, mert bátor, igazmondó, lovagias és szép a szeme. Telik az idő, Királyfi pedig fogja a szép szemét, és ráveti Ciró Katára. Ilonka pedig borzalmas jelenetet rendez. Persze csak akkor, ha megtudja, hogy uracskája félrenézeget. Mi történik ilyenkor? Királyfi elkezd hazudozni.

A csapda áll, az ördögnek meg a könnye folyik, úgy röhög. Ugyanis Ilonka maga kényszeríti párját hazugságra (amire idővel majd jól rájön). Ilonka maga tesz meg mindent azért, hogy Szíve Közepe méltatlanná váljon régi önmagához, a kapcsolatukhoz és mindenhez, ami miatt anno belegöngyörödött az ölébe. Aztán meg haragszik rá, mert hazudik, mert aljas lett, képmutató és csapodár.

Pedig ha Ilonka valóságosan szereti Királyfit, akkor őszintén, tiszta szívvel ki tudja mondani: menj, Lelkem, könnyen, örömmel és szabadon, és gyere vissza, amikor úgy érzed. És Királyfi elindul emelt fővel, őszintén, tisztán. Nem kényszerül hazugságra, nem kényszerül meghasonlásra.
(És többnyire már a kertajtóból visszafordul, vegyétek észre!)

A nemes vad szabadon a legszebb. És ez, Kedveseim, a férfiakra is igaz. A mi dolgunk sohasem az, hogy megalázzuk életünk társát. És nem dolgunk szembeköpetni őt saját magával. Az a dolgunk, hogy magasba emeljük, az égre, ahova tartozik, és segítsünk Neki, hogy teljes fényével ragyoghasson. Mert ha a Nap nem ragyog, a Földön elpusztul minden élet, és akkor ihatunk tejet az erkölcsi fölényünkre, ami meg nincs is.

Rázós gondolat, tudom, de hátha elbírja a Vízöntő Merkúr: ne kössük magunkat olyan férfihez, akit nem tudunk tisztelni. Ne kérjük a szabadságát gyengédségünkért cserébe, mert mindketten rosszul járunk.

Íme a második kérdés: bilincse, vagy szárnya akarunk lenni Társunknak?

Ajándék-e az a „szerelem”, amely megfosztja tárgyát a levegőtől?

140112A nő sorsa nem az, hogy kolonc legyen. Az asszony szerelme legyen angyalhaj: tartson erősen, ha kell, de legyen pillekönnyű is; súlytalannak érezhesse, aki hordozza.
Tudom: nem könnyű egyszerre keménynek lenni és lágynak, erősnek és engedőnek, hűsnek és forrónak. Nem könnyű, de az asszonyok képesek erre. Hatalmunkban áll, hogy egyszerre legyünk mindenfélék. Mert mindig más-más képességünkre van szükség. Mert a férfi végső soron nincsen otthon, nincs saját közegében ezen a női bolygón, csak akkor, ha társa fészket épít számára érintésből, becézésből, suttogásból, érzésekből. Amikor a férfiember kimerül, mi tudjuk őt egyszerűen, minden erőlködés nélkül feltölteni életerővel.

És végül a harmadik kérdés… amire magától adódik a válasz.

Engedjük meg magunknak, hogy támogatjuk párunkat, amikor tanulni akar, vagy el szeretne utazni, vagy érdekli egy szakterület, egy új munka, vagy bármi más. Váljunk partnerré szellemi szinten is. Beszélgessünk arról, ami őt érdekli. Legyen ő az az ember, akire mindig van időnk.

Tudjátok… egyszer mindenkinek ki kellene próbálni, mennyivel értékesebb az a társ, az a szövetséges, aki nem azért van velünk, mert vasba vertük, hanem mert sok tájat bejárt, sok érdekességet látott, sokat tapasztalt… és a világ valamennyi párnája közül mégis pont azt akarja, amelyik a mienk mellett fehérlik.

A varázslat ebben az, hogy amikor megtaláljuk életünk Napját és nem kérjük megalkuvásra, sosem követeljük, hogy görbítse meg a gerincét, hanem legjobb tudásunk szerint hozzásegítjük életfeladatának betöltéséhez, köré rendezünk mindent úgy, hogy Neki csak előre-felfelé kelljen néznie, akkor kérés nélkül, magától értetődő módon emel minket a tenyerére és hordoz mindenhol magával mint legdrágább kincset. És nem, ez nem jelent önfeladást. Gondoljátok meg: a Létezésben azt kapjuk, amit adunk. Az a férfi, aki megkapja a Hozzá méltó odafigyelést, törődést, támogatást, nem lehet önző. Nincs miért.

A kapcsolatok egyik bizarr rejtélye, hogy ha semmi egyebet nem teszünk, mint odafigyelünk arra, hogy a Kedves boldog legyen, viszonzásul általában mindent megkapunk, amiről álmodtunk. És még annál is sokkal többet. Mert a férfiak meg valami fura billentyűkombináció miatt így működnek.

Ha pedig esetleg az derülne ki, hogy nem jól választottunk… az ajtó nekünk is nyitva. Mert néha fordul úgy, hogy a férfi valamiért nem tölti be feladatát. De a férfiak mestersége már másik rege. Egyelőre figyeljünk a sajátunkra. Sok esetben elég, ha elkezdjük kutatni és használni nőiségünket, az automatikus válasz haladéktalanul érkezik. Mert léteznek még valódi férfiak, akik keresik-vágyják a valódi nőket.