Blog

Papírtükör

Ha az előző évre azt mondtam, hogy kilépek a komfortzónámból, akkor idén kilövöm magam eme kedvesen ismerős zónából a világűrbe. Hiszen ilyesféle energiákat mozgat a Mindenség, ezért hát jómagamnak is illik felvenni ezt a ritmust.

Alább írom majd, mi minden vár ránk ebben az évben, de előtte szeretném megosztani veletek az év végén esedékes összegzésem egy részét. Meglehet: nem csak nekem tanulságos, és ki-ki hasznát veszi saját életére vetítve is.

Piciny koromban két kedvenc játékom volt. Az egyik, hogy láthatatlan gyerekeknek tanítottam általam kitalált anyagot (vagy matekot, de ezt csak nagyon ritkán), a másik, hogy ákombákomokkal (illetve később másolt vagy kitalált szövegekkel) írtam tele hófehér lapokat. Tisztán érzem ma is mindkét játék repeső izgalmát. Az üres (tehát krétával még tele nem írt) tábla hívogató feketéjét, a hófehér géppapír makulátlan, végtelen lehetőségeket rejtő tartományát. Azt a darabka papírt (vagy a tábla síkját) a Végtelen egy darabjaként érzékeltem, magamat a Végtelen Bölcsesség eszközének, aki ráírja a felületre a végtelen számú lehetőség közül azt, amelyik éppen abban a pillanatban megnyilvánulni vágyik.

Azóta felnőttem, de gyermeklényem fő vonulatai megmaradtak: hosszú percekig képes vagyok gyönyörködni egy üres lap hófehérségében, és – igen – vallásos áhítattal kezdek meg egy-egy szép füzetet. Arról nem is beszélve, hogy most, amikor a korszellem fiataljai talán életükben nem írtak kézzel az első két osztályt leszámítva, most ajándékoztam meg magam (eddigi) életem legelegánsabb, legvagányabb töltőtollával. Mert varázsa van annak, ahogyan a tollak (ceruzák, tűfilcek) nyomán gondolat testesül, írás születik a papíron. És varázsa van annak, ahogyan a papír bármely súlyos, rebellis gondolatot képes megtartani. Ahogyan ítélet nélkül aláengedi magát a soroknak, és a fehér-kék kontraszt teljessége teret ad minden és bármely ötletnek, akármilyen kacskaringónak. Korlátozás nélkül. A vonalas papír sem korlátoz valójában, csupán vezet (ha engedem), áthágható, figyelmen kívül hagyható sávjaival.

Sokszor eszembe jut, amit mondani is szoktam nektek, hogy a leírt (megrajzolt, képekkel kifejezett) idea már anyagba teremtés. Hogy sokkal hosszabb az út a Láthatatlantól a papírig, mint a papírtól az életnagyságú megvalósulásig. Hogy a manifesztáció a papírnál kezdődik.

És hogy a „papír” magyarul mondja kincseit: amit a pap ír, az megvalósul. Persze ez akkor igaz, ha az ember, aki ír, éli papságát. Ami természetesen csuhafüggetlen és templomtalan is lehet, sőt, legtöbbször az.

A Létezés értelmén elmélkedvén arra jutottam, hogy minden ember, aki léthivatása, életszerelme útján jár, papja a szenvedélyének. Minden élethivatás megszentelt tevékenység, ha ezen a módon végezzük, és minden ember pappá lényegül, aki rááll szerelme(i) útjára.

Bónusz a Sorstól: ezen az úton bőség van és öröm.

Gyermekként önfeledten, étlen-szomjan képes voltam játszani órákon át, ezeket az órákat életem legszebb pillanatai között tartom számon. Hiszen mindenki figyelt rám (az, hogy a hallgatóság a fizikai szem számára láthatatlan, távolról sem jelenti azt, hogy nincs ott senki!), mindenki értett engem (nem csupán azt értette, amit mondok, hanem engem értett), nyoma sem, csírája sem volt a kudarc lehetőségének, a bukástól való félelemnek, sem annak, hogy belesülök, nem vagyok elég jó, megszégyenítenek, nem fognak szeretni.

Úgy tanítottam, úgy készítettem az irkafirkákat, hogy nem gondolkodtam azon (mert lényem volt a bizonyosság biztonsága önmagában), hogy ezért vagyok itt, hogy ez a dolgom, hogy ez a legfontosabb az Univerzumban. Nekem akkor és ott ez nem játék volt, hanem az élet maga.

Sok vargabetű, iskolák, munkahelyek és meghasonlások után végignézek az életemen, milyen most.

Kedvesem rádiós mesejátékot alkot, vele egy légtérben ülök, a térdemen mini laptop, a térben a kreativitás inspirációja – többek között – és szárnyalnak a gondolataim. Elektronikusan írok ugyan – de most csak azért, mert így gyorsabb vagyok, és jobban tudom követni a gondolatok hirtelen irányváltásait – de írok, egymás után írom tele a fehér lapokat, ugyanazzal a repeső boldogsággal a lelkemben, ugyanazzal a kíváncsi örömmel, könnyedséggel.

Szombaton előadást tartok, aztán tanítok itt-ott, nagyszerű emberekkel fogok beszélgetni nap nap után. Azt az életet élem, amire a kódom, szerelmem, jogosítványom szól.

Magamra szedtem időközben némi sallangot: megfelelés vágyát, félelmeket, bizonytalanságot, kételyeket (kellenek ezek, mint egy falat kenyér), ám az ösvény mégis ugyanaz, amit zsigereimben érezvén kijátszottam gyermekkorom gyönyörű óráiban.

Eddig tehát megvolnánk. Gyermekként erre tréningeztem. Most azonban kénytelen vagyok ellépni innen, tovább kapaszkodva újféle biztonságot találni, mert az emberiség lelkülete érezhetően változik, az események gyorsulnak, sűrűsödnek az energiák. Régebben évtizednyi időnk volt egynémely dolgot megtanulni, kimunkálni. Hasonló horderejű dolgok elsajátítására most óráink, ha vannak. Muszáj figyelnünk egymásra, muszáj együttműködnünk. Ha úgy tetszik: erre terelget a spirituális darwinizmus.

Sokunk életében elérkezett az idő, amikor muszáj bezárnunk egy ajtót ahhoz, hogy a másik kinyíljon. Muszáj egyértelműen letenni a voksunkat egy ösvény mellett. Mert egy seggel csak addig lehet két lovat megülni, amíg qrvára közel és bazira egymás mellett mennek, és még úgy is rohadalom nehéz.

Lehet lavírozni egy ideig két világ között, de ennek az az ára, hogy egyikbe se tudom beletenni maradéktalanul az energiáimat. Itt is vagyok és ott is, sehol nem vagyok igazán.

Sok esetben lehetséges egyszerre mindent megkapni, de vannak útválasztók, ahol az egyik út északnak megy, a másik délnek, és lehet, hogy egyszer majd újra összefutnak, de most, ennél a kereszteződésnél választanom kell, merre indulok. Különben az útkereszten halok szomjan. Az állásban, ahonnan a választás hiánya miatt elmozdulni képtelen voltam.

No, ezért indítok új utakat ebben a naptári évben.

Választom az asztrológia, asztrozófia alapjainak megtanítását. Online fórumon.

Választom a SZER-tartások levezetését, legyen szó akár otthonokról, szabad szövetségekről, vagy gyermekek köszöntéséről.

Választom az érzékeny témákkal való foglalkozást, intenzív alkalmakon. (Ebből a legközelebbi az évteremtő szeánsz két részben, amikor egyéves évciklust tanulunk teremteni.)

Választom az egyéni konzultációkat, asztroszkóp és Nap-kép elemzéseket. (Skype-on leginkább, de csütörtökönként személyesen is, Budapesten.)

Választom az együttműködést csodálatos emberekkel, akikkel teremtőerőnk nem összeadódik, hanem megsokszorozódik.

Választom az írást mindarról, ami a lelkemben cseng, ami egyébként kényelmetlen, szégyenteljes, tabukkal terhelt, nemszeretem. Arról, ami hitem és tapasztalatom szerint előre visz, segít, könnyít, felszabadít.

Valamint választom, hogy időről időre jelen vagyok, beszélek, figyelek, kérdezek, és aktív részese vagyok egy tündérszép, harmonikus együttlétezés megteremtésének.

Elérhető leszek online (Facebook, Instagram, YouTube és itt), személyesen a nyilvános alkalmakon és egyéni konzultációkon, tehát aki el szeretne érni, el fog érni.

Tisztelettel kérlek benneteket, hogy ha van a kérdéstarsolyotokban olyan téma, ami számotokra különösen fontos, írjátok meg, mert ha úgy alakul, nagyon szívesen beszélek az általatok felvetett témákról és szívesen ültetek rájuk akár irányított imaginációkat, hogy könnyed és örömteli legyen kinek-kinek a szebb valóság megteremtése.

Hálás vagyok azért, hogy kölcsönhatás lehet közöttünk, hogy figyeltek, kérdeztek, hogy partnerként járhatjuk ezt a tündérálomba illő mesevalóságot.

Hord az Isten a tenyerén mindannyiunkat.

Szeretettel:

Anikó