fbpx

Luca-Lilith mágia, avagy a női lét titkos praktikái

Immáron hagyománnyá érett, hogy a Luca-nap szoros közelségében egy egész napot szentelünk a szabad nőiség ünneplésének. Ezúttal – kísérleti és igényfelmérési jelleggel – a kapu nyitva áll az érdeklődő urak előtt is, akik szeretnék elmélyíteni a kapcsolatot saját női részükkel, és jobban megismerni a szabad nő princípiumát.

Szívbéli örömmel látom, hogy évről évre többen vagyunk ebben a közösségben, és amellett, hogy mindig bejönnek új és új témák, fontosnak érzem időről időre átvenni, megerősíteni az alapokat, hogy az újonnan érkezettek lágyan és könnyen felvehessék a fordulatszámot, a „köménymag” pedig ismételhessen, kérdezhessen, személyesen találkozhasson, ha szeretne.

Az idei év utolsó tematikus alkalma arról szól, hogyan simulhat bele könnyen és örömteli módon egy boszorkánylelkű ember a hétköznapok pezsgésébe, honnan jön a feminin őserő (és hogyan lehet felszabadítani ezt az energiaáramot), beszélünk az anyagban megélt boldog bőségről a Luca-mágia ősi bölcsességének felhasználásával, de szó kerül a teremtőerő (ideértve a szexualitást is) blokkjainak könnyed és hatékony oldásáról is.

Beszélek az önmagunkkal ápolt szeretetteljes kapcsolat lényegességéről, melynek kritikus része a bennünk élő férfi és a bennünk élő nő harmóniája, és a napot záró vizualizációs gyakorlat is ezt a harmóniát célozza.

Ezeken kívül a kérdésekre is hagyok időt, amikor behozhattok mindent és bármit, tabuk nélkül, ami érdekel benneteket. Természetesen hozok példákat és gyakorlatokat a saját életem tapasztalataiból, amiket a működőképesség mögé tudok tenni és mesélni.

Ezúttal – kísérleti és igényfelmérési jelleggel – a kapu nyitva áll az érdeklődő urak részére is, hiszen mindenkiben él női rész, mindenkiben ott rejtezik a Boszorkány.

Az évkörön ez az alkalom mindig különleges helyet foglal el a szívemben, mindig díszbe öltözött lélekkel és izgatott kíváncsisággal állok elétek, hiszen ezen a területen vagyok igazán otthon, ez a számomra legkedvesebb, legfontosabb ügycsokor.

Dátum: 2018. december 8. 10:00 – 17:00 (kérlek, 9:45-re legkésőbb érkezz meg, hogy legyen idő a regisztrációra, az elhelyezkedésre, hogy pontosan tudjunk kezdeni!)

Részvételi díj: 13.000,- forint (a helyeket a befizetések sorrendjében töltjük fel.)

Helyszín: Art’s Harmony Studio, 1085 Budapest, Rökk Szilárd u. 11. (közvetlen utcai bejárat a Kis Salétrom utcával szemben)

Online elérhető: igen

Elérhető az Őszidő bérlet részeként (mely tartalmazza a “Kudarcok édes gyümölcsei” és a “Kapcsolatok alkímiája” meditációkat, valamint a “Luca-Lilith mágia” tematikus napot, ára 19.000,-)

Erre az eseményre SZÉP kártyával és Kultúra utalványokkal is megvásárolhatod jegyedet.

Szeretettel várunk mindenkit, aki ott érzi a helyét!