fbpx

Blog

2017. dec. 13.: Lucamágia

Vigyázat, mély víz!
Csak úszóknak. Vagy búvároknak. Vagy a Mélytenger Vándorainak…

 

Pár éve összeszedtem már a Luca-napja körüli gondolataimat. Ezeket megtaláljátok alant, ezenkívül az aktuális üzenet az, hogy a lent említett három bolygón kívül most a Szaturnusz IS a Tejúton jár, ezzel a mozgásával pedig újabb löketet ad a tapasztalatoknak, az érési folyamatoknak, az elérkezett időknek és a bölcsesség megszerzésének. A Nap és a Merkúr pedig együttállásba keveredett, következésképpen még könnyebb átlátni a nagyívű rendszereket és még egyszerűbb kifejezni gondolatainkat, érzelmeinket (mint egyébkor).

Egyebekben mindaz, amit akkor leírtam, most is érvényes.

“Luca napján három planéta: a Nap, a Merkúr és a Vénusz is az istenek útján vándorol. Ez a nap a magyar hagyományban a termékenységvarázslatok kiemelt ideje, és szorosan kapcsolódik ehhez a dátumhoz a boszorkány-praxis is.

A tizenhármas szám az egyik legerősebb mágikus minőség akár a Tarot-ra, akár egyéb okkult iskolára, irányzatra gondolunk. Az „amint fent, úgy lent” elve alapján a Luca széke tradíciójában ez a minőség kétszer jelenik meg: a széket december 13. napján kezdik elkészíteni, és 13 nap alatt fejezik be. Biztosan tudjátok, hogy a szék maga arra szolgál, hogy karácsony második napján belopva a templomba, az ember megpillantja a boszorkányt, ha rááll. (Mármint bocsánat, a székre áll rá, nem a boszorkányra.)

Számomra nagyon érdekes egyébként is a boszorkányság megjelenése a magyar hagyományban, illetve a mód, ahogyan a kereszténység rátelepedett ősi hitvilágunkra, és megpróbálta bekebelezni, vagy – ha ez nem sikerült – kihozni belőle a legrosszabbat: megszorozni mínusz eggyel, lerántani a sárba. Ezért érzem sokszor szükségesnek bizonyos gondolatokat új köntösbe öltöztetni. Vagy széthúzni a függönyt a tükör előtt. Néha kimondani, hogy “nemáááár!”.

Most Luca széke van soron. Akinek meredek az alanti gondolatmenet: ha elfogadni nem is tudja, de legalább firkanthat kérdőjelet a mostan divatos értelmezések mögé. Ezzel már előrébb vagyunk.

A tétel: december 13. napjától kezdve 13 napon át az ember készít egy mágikus széket (kilencféle fából… nem különös, hogy a Naprendszerben épp 9 bolygó van a Földön kívül?), melyet titokban visz be a templomba karácsony második napján, és erre felállva megpillantja a boszorkányt.

Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

Először:
A boszorkány a magyar hagyományban nem gonosz, és egyik testrésze sem készül fémből. Főleg nem vasból. A boszorkány nálunk Szépasszony, Szép Ilona, Tündér Ilona és (kapaszkodás!) Boldogasszony papnője. Gyógyító asszony. Nem mosnám össze, mert nem ugyanaz, de jellegét tekintve már-már fehér táltosi minőség. Van, aki öleléssel gyógyít, és van, aki segít születésnél és halálnál, aki erdő-mező füveit ismeri, és ezek a „funkciók” sokszor nem is különülnek el élesen.

(Nem ide tartozik, de fontos tudni, hogy a boszorkányperekben javarészt a magyar őshit képviselőit, és a gyógyító női minőséget égették ki a nemzetből az elmúlt századok alatt).

Másodszor:
A szék. Fontos, hogy ezen a sámlin soha nem ül senki. Lassan készül, lépésről lépésre. Készítése közben van idő befelé fordulni, meditálni. Amíg az ember a zsámollyal bíbelődik, a keze végzi a megszokott mozdulatokat, elméje-lelke pedig szabadon kószál a belső csendben. Tizenhárom napon át. (Tizenhármas szám jelentősége lásd fentebb.)

Harmadszor:
Belopni a templomba. Ez számomra több dolgot is jelent egyszerre. Egyfelől azt, hogy a népi bölcsesség értékeit elrejtve vitték tovább az emberek, legtöbbször nem tudatosan. De a tiszta forrás búvópatakként is meg tud maradni. Másfelől: a templom szakrális tér. Az Istennel való kapcsolat színtere (elvileg). Amikor ide készülünk, saját magunkkal vágyunk találkozni. Az, hogy a lócát nem kézben lóbáljuk, arra hívja fel a figyelmet, hogy belső munka következik.

Negyedszer:
Meglátni a boszorkányt. A fentiekből adódik, hogy a befelé fordulás idejében, belső munka következtében érkező felismerés nem a külvilágnak, nem a külvilágról szól. A szék pedig azért kell, hogy más nézőpontból tudjuk vizsgálni figyelmünk tárgyát. Székre állni: felülemelkedni a szokványos kereteken. Fentről nézni, quasi isteni nézőpontból látni. Befelé. A lélek felé.
A boszorkányt nem a templomtérben látja meg a beavatott. Hanem önmagában.

Luca napja arról (is) szól, hogy meglássuk önmagunkban a boszorkány minőségét. Mindazt, amit ez a fogalom régtől fogva jelent. A jutalom: magunkban felismerhetni a mágus hatalmát, a gyógyító értékeket, és a többit, és a többit.

Mondtam már? A boszorkány női idea. Ám (gondoljatok a Jin-Jang szimbólumra) egyik ember sem vegytisztán ez vagy az. Hatalmas dolog az is, amikor egy férfi találja meg önmagában a boszorkányt, néz a szemébe, köt vele békét, öleli magához. Ez akár lehet annak a folyamatnak a kezdete is, hogy fizikai síkon megváltozik a hozzáállása a valódi női energiához.

Ha ezen az Ariadné-fonálon esetleg újfajta gondolatok vágynak megszületni Bennetek, esetleg engedhetitek is.”

Pálcák a kézben, áldás az úton.