fbpx

Blog

Elrendezett véletlenek

Csütörtökön két együttállás csodája dobogtatja meg Sorsunkat. Egyrészt a Vénusz a Plútóval (a Bak jelében), másrészt a Merkúr a Szaturnusszal (a Nyilas jelében) áll együtt.

A Szaturnusz és a Merkúr üzenete a lényegi igazságok kimondásában összpontosul. Amikor őszintén beszélünk, ez sokszor segít meghaladni önmagunkat, és szinte minden egyes esetben új kapukat nyit. Mert így működik az Igazság energiája.

Kép: pinterest.com

Kép: pinterest.com

Ugyanezt vissza is fordíthatjuk, ha arra gondolunk, hogy sokszor az ember életében (a Tietekben már nem, de biztos hallottatok olyanról, aki beszélt már olyannal, aki látott hasonlót) felgyűlnek a jópofizások, képmutató kapcsolatok/helyzetek, és (horribile dictu!) olykor még a megalkuvások is. Ezek pedig jól beeszik magukat az ember komfortzónájába, és az ember tényleg el is hiszi, hogy mindez komfort is, nem csak zóna.

Most pedig képzeljétek el, micsoda önmeghaladás egy ilyen helyzetben, ha az ember kimondja, amit gondol. Köntörfalazás és terjengősség nélkül, csak szabatosan, a lényeget. Még akár indulat nélküli is (bár Nyilas Merkúr alatt ez nem mindig sikerül maradéktalanul). Képzeljétek el, vajon önmeghaladás lehet, ha felvállaljuk őszintén gondolatainkat, érzelmeinket, vágyainkat? Hm? És ez az önmeghaladás jelenthet az esetek döntő többségében szintemelkedést?

És ha már szintemelkedés: a Vénusz a Plútóval éppen a Bak jelében áll együtt. Micsoda különös véletlen!*

A Bak stációban mindig előkerül az előre-felfelé irány igénye és szükségessége. A Plútó hosszasan berendezkedett itt, ez tehát azt mutatja, hogy a mostani pár évben ezek a változások (akár fejlődési, akár egzisztenciális értelemben) sokszor történnek hirtelen, átmenetek nélkül. A Vénusz energiája egyfelől finomíthat ezen a göröngyösnek is megélhető ösvényen, másfelől mutathatja azt, hogy a radikális változások és gyökeres átalakulások a munkahét végén főleg (pár)kapcsolatainkat érintik. És ahogy Veres Móni írásában is olvashatjuk, a Jupiterrel alkotott fényszög-kapcsolat miatt most különösen hangsúlyos itt is az Igazság és az őszinteség.

Mindebben természetesen fontos, hogy komolyan vegyük az életet, eltöprengjünk a szellemi üzenet felett, satöbbi. De azért jó, ha észben tartjuk, hogy (a Bak jele és a teremtő fényszög miatt is) a Vénusz-Plútó energetika most nem agyalós tétel, hanem tapasztalati. Fizikai tapasztalati. Vénusz-Plútókor pedig „támadnak” a zsigeri ösztönök, szenvedélyek. Ilyenkor a kuktafedél hajlamos elgyengülni, a szőnyeg alá söpört témák kirontanak a perzsa alól, a gyanútlan emberlény meg csak pislog, mint tücsök a szaunában.

Sokféle hatás ér tehát bennünket az elkövetkező két napban. Ilyen időkben is jó taktika nyitott szívvel várni az élményeket, és megélni (de igazán, fizikai szinten tapasztalni) minden egyes ajándékát minden egyes pillanatnak. Hiszen ezért volnánk itt emberi testben, vagy mi a szösz.

Pálcák a kézben, áldás az úton.

 

*:„A véletlen: fel nem tárt szükségszerűség” – Szepes Mária