„Több dolgok vannak földön és egen, Horatio…”

Miért vagy itt?

Élete során szinte minden ember találkozik legalább egy igazságtalan, gyötrelmes, szenvedéssel teli helyzettel, amire a bevált módszerek szerint nem talál magyarázatot. A tragédiák, igaztalan árulások és egyéb válogatott sorscsapások pofonjai olykor elültetik azt a gondolatcsírát az emberben, hogy kell legyen egy magasabb rendezőelv, amely mindezt irányítja, hiszen lehetetlen, hogy céltalanul és véletlenszerűen sodródó bábuk vagyunk, lehetetlen, hogy egy másik, jobban megválasztott nézőpontból sincs ennek az egésznek értelme.

Amikor a látható világ hétköznapi buktatóira és gyötrelmeire nem ad magyarázatot a kézzelfogható valóság, dönthetünk úgy, hogy ablakot nyitunk magunkban a láthatatlanra. Van, hogy az embernek jut ideje saját döntését követően, lassan és módszeresen ismerkedni a materiális világot kiegészítő, vele együtt létező másik valósággal. Gyakran azonban a Sors egyszerűen kihajít bennünket az ablakon, egyenesen a spiritualitás közepébe. Olyan hirtelen, hogy meglepődni se legyen időnk. A végeredmény ugyanaz: elkezdjük tudatosan járni ezt az utat. (Miért írom, hogy tudatosan? Mert ha nem is vagyunk tudatában, mindannyian ezt az utat járjuk hosszú-hosszú idő óta. Lényegében az ember nem tud nem a spirituális úton járni.)

Ha a Fénybe (a Tudáshoz, Istenhez, stb.) vezető utat hétmillió lépés hosszúnak képzeljük, én a hetedik lépésnél járok. Nincs birtokomban a Bölcsek Köve, távol vagyok a „megvilágosodott” szellemek magasától, ám képes vagyok csillogó kavicsokkal láthatóvá tenni az első hat lépést, és személyes tapasztalatom okán képes vagyok hidat emelni az első lépést megelőző tátongó mélység fölé.

Spiritualitásról, (divatos szóval: ezotériáról) olvashatsz ezeken az oldalakon. Spiritualitásról úgy, ahogy az számomra mindennapi tapasztalás. Azért írok inkább (és nem beszélek), mert hiszek az írott üzenet erejében. Hiszem, hogy ha nyitott szívvel olvasunk és elmerengünk némely gondolat felett, bizton választ kapunk a bennünk felmerült kérdésekre. Továbbá a leírt gondolatokhoz újra és újra vissza lehet térni, igazságtartalmuk később is vizsgálható.

Hiszem, hogy aki keres, az talál, és aki kérdez, az választ kap. Hiszem, mert tapasztalom – és tapasztalom, mert hiszem.

Hálásan köszönöm mesteremnek, Paksi Zoltánnak a türelmét, a tanítását. (Igen, a Mester szót használom még akkor is, ha ő maga hevesen és folytonosan tiltakozik ez ellen a címke ellen.) Nélküle nem lennék az, aki vagyok. Lényem felszívta a Tőle ajándékként kapott gondolatokat. Lelkembe magokat ültetett, melyek aztán növekedésnek indultak, és most sokszor nem tudom, hol végződnek az Ő tanításai, és hol kezdődnek az én gondolataim.

Halottaskönyvek, Illúziók, regények és értekezések fényénél lépkedek, és végül arra jutottam: minden könyv ugyanarról a tetejetlen fáról mesél, csak stílusuk és látószögük más. Én is Róla írok: apró, zöld hajtásokkal kezdem, és törekszem arra, hogy jól követhető, fénylő Ariadné-fonalvégeket adjak a kezetekbe.

 

Kérlek, olvassatok úgy, ahogy írok – szeretettel:

Lilith Cadmon