Oldal kiválasztása

Praktikus Misztika Belső Kör – Invitáló

Egy klub azoknak, akik szeretnék mélyebben beleásni magukat a spiritualitás, ezotéria és önismeret világába. Egy interaktív csoport, ahol mélységében járjuk körül a tagok által választott  és az általam hozott témákat. Egy közösség ahol együtt gondolkodunk, interaktív módon kommunikálunk, és együtt formáljuk valóságunkat.

Az ismétlődően felmerülő igényekre válaszul régóta foglalkoztat a gondolat, hogy élő, interaktív kapcsolódási felületet biztosítsak azoknak, akik lazább keretek között, kevésbé specifikus témákban kívánnának velem dolgozni. Vagy nem csupán dolgozni, hanem együtt gondolkodni, valóságot formálni.

A Kérdezz-Felelek szekcióban időről időre előfordul, hogy egy témát szívesen körüljárnék, kifejtenék mélységében. Ehhez jön még, hogy néha felmerülnek bennem egymondatos kérdések-gondolatok, inkább töprengésindítónak, semmint kinyilatkoztatásként. És itt meg is érkeztünk a lényeghez. Mert tudom, hogy a ti oldalatokról van fogadókészség erre. Mert nem mindenkinek van igénye/szüksége az egyéni konzultációkra, viszont szívesen tartana fent élő kapcsolatot, amolyan aktív sorvezetést, ami a saját aktuális témákra tekintettel dinamikusan változtatható, alakítható.

Élő kapcsolatot egyrészt velem, aki folyamatosan jelen leszek és figyelni fogok, másrészt Emesével aki a kínai asztrológia és a numerológia oldaláról, illetve az operatív irányítás oldaláról van jelen, harmadrészt egymással, mert a csoportmunka (igen, a virtuális csoport is) minden esetben hatványozza a hatékonyságot, lehetőségeket.

Már attól lelkes vagyok, hogy írok erről.

Egyelőre havonta két élő bejelentkezést tervezünk, mellette írásos kommunikácós lehetőséget a posztok alatt.

Ez a belső kör egy titkos csoportként funkcionál majd, ahol nyíltabban lehet kérdezni (akár e-mailen is, teljesen anonim módon), és olyan válaszokra is nyílhat tér, amik mélyebbre hatolnak a dolgok lényege felé.

Ezt a csoportot azoknak hozzuk létre, akik előnyben részesítik az önálló munkát, ugyanakkor igényük van a személyes kapcsolattartásra, a gondolataik érdemi megvitatására, sőt, esetenként eltérő nézeteik ütköztetésére. Be lehet majd dobni téziseket a közösbe cincálási célzattal, én is szívesen elmondom a magánvéleményem, és a téma felvetője azonnal több szempontot is kap a sajátja mellé, amik közül önállóan csemegézhet.

Tabu téma nincs, éppen ezért a csoport korhatáros. (18 év és afelett.)

Olyan van, hogy egynémely kérdésre azt mondom, hogy ebben nem vagyok otthon, és akkor javaslok valakit, aki szerintem igen.

Ezenkívül ha felmerül érdekes javaslat, arra is nyitottak vagyunk.

Akit húz a lelki mágnes, legyen ott.

Tagsági díj: 

Havi (2 alkalom): 5500
Negyedéves bérlet: (3 hó, 6 alkalom): 15000
Féléves bérlet (6 hó, 12 alkalom): 29000

Első bejelentkezés dátuma: 2020. 12. 22.

Egyelőre eddig látunk előre.

Várunk benneteket inspiráló, sorsalakító, paradigmaváltó lendülettel a Fényszületés energiaterében.

Pálcák a kézben, áldás az úton.