fbpx

Blog

2018. júl. 13.: Hádész újholdja

Kép: DeviantArt (MathiaArkoniel: Hades)

Július újholdja a Rák jelében születik, az Ikrek csillagkép Castor-csillagánál. Az újholddal pontosan szemben Hádész szemléli az eseményeket, tökéletes rálátással.

Minden nap megismételhetetlen csoda, ám számomra a péntek tizenharmadikák még a csodák között is csodábbak. Amikor pedig Hádész is érintett, az szinte fizikai izgalom. Hogy miért? Mert Hádész (az alvilág királya) is félelmet szokott ébreszteni a tabuk által ijedőssé tett lelkekben, és ugyanez a babonás, őskódként létező félelem kíséri a boszorkányok idejét, a 13-ára eső péntekeket (sőt, a 13-as számot úgy általában). Ezúttal pedig éppen péntek 13-án, napfelkeltekor játszódik le az újhold csodája, éppen szemben a Plútóval.

Hát nyami.

A Nap-Plútó szembenállás (sokadik lehetséges) magyarázata, hogy lehetőségem adódik rálátni saját rejtett világomra, titkos mélységekből (teljhatalommal) uralkodó szenvedélyeimre. Amikor a Hold is társul az egyenletbe, ráadásul újhold formájában, akkor a tettek és a lélek együtt mozognak ugyanezért. Akkor a megújulás az elmúlás (ha tetszik: halál), befejezés inspirációjából táplálkozik. De ugyanez igaz visszafelé is. Hogy a Plútó (tehát Hádész) lát rá a megújulásra, újjászületésre, új kezdetek rejtelmeire. És ez sokkal izgalmasabban hangzik.

A (Kárpát-medencében) csütörtök hajnali időszak (amikor a Fény átlép a láthatatlan világokból a láthatóba, tehát mindkettő határán mozog, kapcsolatban áll mindkettővel és összekapcsolja a fény és az árny birodalmait) akár álmokkal, akár meditációban érkező sugallatokkal azt mutathatja meg, hol fontos észrevenni, hogy az új kezdetekhez szükséges (viszonylag) véglegesen lezárni a régit. Ezen a hajnalon kiemelt jelentősége van a megértésnek, mégpedig az élet örök körforgása megértésének. Hogy egyfelől a termékeny anyaföld is a bomlás, elmúlás, halál eredménye, másfelől mégiscsak az élet körforgásáról beszélünk, amelynek része az elmúlás, tehát része, alkotóeleme, nem pedig vége, lezárása.

Az úgynevezett halálnak egyik nagy titka, hogy önmagában átalakulást, metamorfózist jelent. Hogy a halál fogalma önmagában paradoxon, hiszen – bár kicsi halmazon véget érés, elmúlás – mindig van egy olyan (általában nagyobb) halmaz, egy olyan (általában tágabb) perspektíva, ahonnan ez az esemény csupán átalakulás, valami újnak, másnak a kezdete. És ahhoz, hogy megleljük ezt a másik nézőpontot, általában szükséges magasabbról tekintenünk a tájra, távolabbról szemlélni a szituációt. Tehát szükséges elmozdulnunk onnan, ahol épp vagyunk.

Hádész talán legkomolyabb leckéje, mely kizárólag anyagi síkon, tapasztalatból tanulható, hogy fejlődjünk és emelkedjünk. És önmagában foglalt örök figyelmeztetése, hogy ha valami végleges halálnak tűnik, ez csupán annyit jelent, hogy nem haladtunk elég messzire, nem emelkedtünk elég magasra.

A péntek hajnali újhold Castor csillagánál tehát erről tanít: a halandó halhatatlanságáról, sőt, végső soron arról, hogy a Halál az öröklét elengedhetetlen feltétele.

Hát nem nagyszerű?

Pálcák a kézben, áldás az úton.