Oldal kiválasztása
Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

Vasárnap nagyjából a napközépben a Mars átlép a Bak jelébe. Erő párosul kitartással: a kifogásoknak harangoztak.

Ennél az égi helyzetnél remek lehetőséget kapunk arra, hogy türelmetlenségünket zabolázzuk. Az elkövetkezendőkben a türelem mellett az idő minden aspektusáról intenzíven tanulunk. Felfedezhetjük például azt is, micsoda erő rejlik abban, ha megérezzük a ritmust, és annak megfelelően lépkedünk életünk koreográfiájában.

Most a szöszmötölős, aprólékos figyelmet igénylő dolgainkat is lelkesedéssel tudjuk végezni. Figyelünk a részletekre, és lehetőségünk van felgyorsítani, ami önmagához képest tényleg lassú. Nem, ez nem a türelmetlenség kiskapuja. Ami megfelelő ritmusban működik, azon nem tudunk gyorsítani. De ami tötyörög, azt képesek vagyunk meglódítani.

A sok spiritualitás mellett a Hadisten planétája most a fizikai világ, a racionalitás felé fordítja figyelmünket. Aktívan, cselekvően léphetünk fel a kézzelfogható (anyagi) dolgokkal kapcsolatban, ugyanakkor az is igaz, hogy ez az aktivitás jelentheti azt is, hogy az anyag világában megjelenő ügyeinkhez kavarunk némi hátszelet a láthatatlan világokban. Az angyalmágia, meditáció, koncentráció mindig kéznél van. Most a koncentrációra érdemes nagyon odafigyelni.

Ismét terítékre kerülnek azok a bizonyos lépések, amiket nagyon meg kellene már tennünk. Tekintve, hogy a Mars az erő egyik kozmikus megtestesítője, az ő jelenléte miatt máris rendelkezésünkre áll az az energia, amely kimozdíthat a holtpontról. Senki nem lép helyettünk természetesen, de ezúttal nem hivatkozhatunk arra, hogy fáradtak vagyunk.

Fontos lesz mostanában az alázat is. Megint nem a szenvelgő képmutatás és a mártírjátszmák, hanem az egót kispadra küldő, szeretetteljes alázat. Izgalmas állapot ám ez is, megéri gyakorolni.

Pálcák a kézben, áldás az úton.