Oldal kiválasztása

Időről időre (tudatosan!) kívül helyezem magam a politikán és igyekszem azzal foglalkozni, ami a saját hatáskörömbe tartozik. Persze nem mindig sikerül maradéktalanul kibújnom a bőrömből, így történt ez a minap is, amikor a történelmet meghatározó társadalmi berendezkedésekről és vallási, majd politikai irányzatokról beszélgettünk.

Nincs szándékomban teljes politikai és történelmi áttekintést adni (egyrészt, mert nincs hozzá tárgyi tudásom, másrészt mélyen hiszek abban, hogy a történelmet a győztesek írják, és hogy írott – és tanított – történelmünk legalább kétharmada fikció). Azonban az egyes villanások vizsgálata is érdekes lehet, ha másért nem, legalább a saját, mindennapi életünkre lefordított iránymutatás miatt.

Ahogy nézegetem a vallásokat, világmagyarázó rendszereket, elsőnek az tűnik fel, hogy a hatalom (a tudás!) birtokosainak szűk csoportja teljhatalmat gyakorol a népesség nagyobb része felett. Lehet ez egy napfogyatkozás (ismert és pragmatikusan kihasznált) időpontjával való zsarolás, az emberi lélek működésének ismerete, vagy a gazdasági javak elosztásának tudománya. Mindegy. A lényeg, hogy különféle társadalmi szerződésekkel biztosítjuk Apuci hatalmát, és a saját mentességünket a gondolkodás fárasztó művelete alól.

Az általános séma szerint van a „vezetőréteg”, és van a „nyáj”, amit vezetni kell (saját érdekükben, mert ezek az egyedek önmagukban életképtelenek és ostobák), és a „vezetett tömeg” kisebb vagy nagyobb (bár inkább) nagyobb mértékben szükségszerűen infantilizálódik.

Ennek a gyakorlatnak az igazolásaképpen elég felvillantani az ősi kultúrákat, a nagy királyságokat (Egyiptom, a görög városállamok, Róma, majd az európai hatalmi csoportosulások mindegyike), a vallási alakulatokat, vagy ezek ötvözetét: az Egy Igaz Isten által felkent (sokszor egymással ellenséges) királyokat, a mindkét oldalon Istenért harcoló katonákat.

Az eszméket gumicsontként szokás használni: amikor az egyik elkopik, begurítanak egy másikat, de arra mindig ügyelnek, hogy az eszmék implicit vírusokat tartalmazzanak. Ezek a vírusok apró részletek, amik mégis valahogy megrohasztják az egész csodálatos idea gyakorlatba ültetését. Vagy azért, mert nem számolnak a valós emberi természettel (pl. kommunizmus), vagy azért, mert a valódi értékek közül egyet kicserélnek olyanra, ami okvetlenül viszályt fog szítani (Szabadság, Egyenlőség, Testvériség.)

Régebben rengeteget töprengtem a forradalmakon. A magyarokon is, a Nagy Francián is. Mindig bennem volt a ’valami nem klappol’ érzete, de sosem tudtam fülön csípni. Aztán – már felnőtt fejjel – találkoztam egy olyan elmélettel, ami szerint sok esetben a forradalmakat idő előtt robbantották ki, hogy azok ne hozhassanak valódi transzformációt, hanem füstöljön el az erejük valamilyen, a fennálló hatalmi struktúrára nézve valójában veszélytelen játszadozásban. Megtörténik ez a minta sok esetben az egyének életében is, miért lenne kivétel a társadalmi szint?

Ahogyan a francia forradalom zászlaján az „igazság” ideáját lecserélték a hangzatos, ám üres „egyenlőség” képzetére, abból szépen nyomon is lehet követni a fekete mágiának ezt a társadalmi méretben gyakorolt módozatát. Ha jobban belegondolunk, láthatjuk, hogy az „egyenlőség” fogalma teljesen üres. Mert milyen rendszerre vonatkozna az egyenlőség?

Ha Isten előtt egyenlő mindenki, az egyrészt nem igaz (mert Jézus, Mária és a szentek rögtön egyenlőbbek), másrészt az isteni birodalmak társadalmi rendjével mi dolgunk van itt, Terrán? Ha pedig minden ember egyenlő a másik emberrel, akkor mik az egyenlőség kritériumai? Anyagi potenciál? (Nem.) Fizikai adottságok? (Nem.) Szellemi, intellektuális képességek? (Nem.) Spirituális érzékenység? (Nem.) Kommunikációs képesség? (Nem.)

Földi kontextusban nincs olyan paraméter, ahol értelmezhető az egyenlőség. Hogy csak két alapvető ellentmondást említsek: a férfiaknak is lehet egyenlő joguk gyereket kihordani, de hiába a jog, ha a testük erre alkalmatlan. Valamint a nőknek is biztosíthatunk egyenlő esélyeket bármely férfi mezőnyben, légyen az bár katonai kiképzés vagy olimpia, és akkor mi van?

Az egyenlőség eszménye ugyanolyan kitekert, hagymázas, életképtelen idea, ahogyan a kommunizmus eszmerendszere is az. (Pardon, az elején nem szóltam, hogy nem leszek politikailag korrekt. Mivel a politika se volt soha korrekt a történelme alatt, feljogosítva érzem magam.)

Általánosan megfigyelhető dinamika szerint valahányszor az emberek külső megváltást, külső irányítást, külső megvilágosítást várnak (na ja, a kevesebb munka reményében), minden esetben (megbízhatóan) pofára esés a vége. Kitalálunk valamit (papkirály), nem működik, akkor kicsit módosítunk a rendszeren (külön pap és külön király), az sem működik, akkor dózer és kezdjük elölről (demokrácia, de csak bizonyos kiválasztottak szava érvényes, na ez se nagyon nyerő), aztán teljes demokrácia, amikor mindenkinek ugyanannyit ér a szava, mint a másik emberé, ami akár jó is lehetne, de ezzel egy időben bevezetjük a médián keresztüli tömegmanipulációt, és ismét visszakerültünk a „Papkirály” mezőre, csak modern kiadásban.

És így tovább, elejétől a végéig, a teljes elhülyülésig.

Mígnem valaki egyszer rájön (ha ugyan valaha), hogy a csordaszellem, a nyájimmunitás és a halrajok biztonsága NEM az emberi faj számára lettek kitalálva.

És akkor talán eljutunk odáig, hogy nem a kormányt hibáztatjuk (kinek milyet érdemel, olyanja van), hanem elkezdünk befelé figyelni, spirituális értelemben csákányt és lapátot ragadunk és munkához látunk.

A sok dobálódás, zsarnokság és kiszolgáltatottság után megtanuljuk, hogy ezek zsákutcák mind, hogy a tudatosodás és a megvilágosodás, ahogyan a megváltás is, egyéni kategóriák, és elkezdjük az önismeretnek és a tudatosodásnak a felemelő, sokszor sáros-agyagos útját járni, hol csákánnyal, hol tíz körömmel, hol napsütésben és virágok között.

Jelenleg innen, ahol én állok, úgy tűnik, hogy minden egyes dogmatikusnak induló (vagy később azzá lényegülő) eszme, vallás, filozófia csak arra volt jó, hogy felfedezzük, hogyan nem érdemes csinálni. (Pont ahogy Madách írta Az ember tragédiájában.) Az istenek ülnek a díszpárnákon és fogják a fejüket, ahogy egyik eszméről a másik után derül ki, hogy működésképtelenek a Földön.

Talán az Istenek lassan megunják, és elkezdik megsúgni a kedvenc embereiknek, hogy fejezzék abba a malacajégen-szerű küzdelmeket. Mert ugyanezzel az erővel csinálhatnának (csinálhatnÁNK, MI) sokkal hasznosabb dolgokat is.

Hasznosabbakat: spirituális és szellemi értelemben is.

Mélyen hiszem, hogy rá fogunk jönni. Mindannyian. Talán beletelik még egy kis időbe, de az Univerzumnak annyi ideje van, amennyit csak akar. Másfelől: idő nem is létezik.