Oldal kiválasztása

“… zörgessetek és megnyittatik néktek.”

Jézus azt mondta, hogy kérjünk, és legyünk nyugodtak afelől, hogy megkapjuk, amit kértünk. Utána pedig megkért minket, hogy gondolkozzunk már az eszünkkel: hát ha mi (anyagba ragadt, körbe-körbe robogó talajtúrók) kezünket-lábunkat törjük, hogy megadjuk a gyermekünknek, amit kér tőlünk, vajon az égi Atya azon van, hogy minél mélyebben szívasson bennünket?

Finoman és kedvesen utal arra Jézus, hogy ne alázzuk le a Fény Atyját saját rosszhiszemű gondolkodásunk alapján és ne feltételezzük róla, hogy puszta kiszúrásból dafke mélyebbre nyom minket a pöcegödörbe, amikor azt kérjük, húzna ki minket onnan.

De tényleg: ha imával fordulunk az Atyához, kérünk valamit Tőle, majd aggódni és kételkedni kezdünk… nem mi magunk köpjük szembe a teremtőnket? Nem mi magunk alázzuk meg kételyeinkkel és félelmeinkkel azt, aki hanyatt-homlok igyekszik segíteni minket? Van az a vicc nyuszikáról, amikor kölcsön akarja kérni a medve fűnyíróját és agyal a medve házához vezető úton… Hát ez is pont olyan.

Kérni valamit, és közvetlenül utána a legmélyebb bizalmatlanságról tanúbizonyságot tenni… na, szerintem EZ istenkáromlás.