Kép: news.distractify.com
Éreztétek már úgy, hogy haladtok valamerre, és mintha az egész világ összes apró eseménye a bosszantásotokra szövetkezett volna? Éreztétek már, hogy bizonyos dolgoknak ellenállás nélkül kellene átsiklani képzeletből valóságba, mert adott dolog így lenne jó, így lenne természetes… mégis valami bazi konok vis maior mindig közbedugja a gáncsolófát, és a gyönyörű, elit terv úgy esik pofára, hogy a pokol hetedik bugyrában is megremeg a kristálycsillár?
Átkoztátok már Istent, a Sorsot, a Véletlent, amiért úgy gubancolja a szálakat, hogy a végén gúzsba kötve találhassátok magatokat? Történt már olyan, hogy minden kedves szándék és jóakarat ellenére egy szépen kidolgozott szituáció fejjel nekirongyolt a falnak, és nem a falnak fájt jobban?
Nos… az Élet néha kerülővel hozza elénk, amivel feladatunk van. Van, hogy csapdákon csiszolt reflexekre, tonnás teher alatt edzett kitartásra, fogságban élezett szabadságvágyra van szükségünk ahhoz, hogy Sorsunk egyes feladataival méltón nézhessünk szembe. Előfordul olykor az a csacskaság, hogy visszatekintve hálát tudunk adni minden egyes akadályért és gátért. Hálát tudunk adni akkor, amikor ráeszmélünk, hogy végeredményben minden kurfli, gubanc, buktató, szakadék és sorompó jó okkal került elénk. És hogy sokszor az akadályok és nehézségek formálnak az emberből Embert.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
