Nemsokára elérkezik az a három teremtő nap, amikor a Nap az égi vadász, Nimród király feje fölött, mintegy őt „koronázva” halad a csillagos égen. Ebben az évben a Nappal együtt vándorló Mars odateszi a maga kis szolid lendületét még a ragyogó Fényesség mellé, ezért talán nem árt átismételni a híres Paksi-féle fényteremtő meditációt.
(Azért Paksi-féle, mert Paksi Zoltántól hallottam először.)
Zajlik pedig ez olyképpen, hogy az ember kiválaszt egy (azaz EGY) vágyat a szíve közepében található szertárból. Kidolgozza ezt a vágyat érzékletesre; színes-illatos, érzelemteli képpé formálja. Érdemes ezzel a művelettel viszonylag sok időt eltölteni, egyrészt, hogy a lelkünk átitatódjon a hangulattal, másrészt hogy a kép bármikor könnyen előhívható legyen.
Aztán fogjuk magunkat, és a háromnapos meditáció első napján (ez általában június 17.) kiballagunk a szabad ég alá, laza terpeszben, elengedett testtartásban megállunk, és a delelő Nap felé fordított arccal (figyelem-figyelem! a nyári időszámítás miatt a Nap kb. 13 órakor delel, Budapesten kb. 12:44-kor), a homlokunk közepébe (vagyis figyelmünk homlokterébe) helyezzük az előzőleg megalkotott vágyképet, és azt legalább egy percen át, töretlen koncentrációval ott tartjuk, közben kétségek nélkül tudva, hogy az ereje teljében lévő Nap (és idén a Mars) ereje átjárja, megvalósulás felé segíti vágyunkat. (Biztonsági játékosok hozzátehetik – én is hozzá szoktam –, hogy amennyiben ez a magasrendű, isteni célokkal összhangban áll.)
Aztán másnap és harmadnap ugyanígy.
Az elkövetkező évben pedig érdemes figyelni, mi történik a választott óhajjal kapcsolatban.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
