Oldal kiválasztása
Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

A hónap utolsó napja két kedves érdekességet is tartogat. Először, rögtön a nap elején, a Merkúr lép át a Kos jelébe, majd később, már a koraeste folyamán a Mars vált át a Bikába.

Kedden tehát gondolkodásunk (amely még mindig sokszor fordulhat befelé a Halak csillagkép hatása miatt) áttüzesedik: gyorsan kapcsolunk, sebesebb lesz a felfogásunk, mint általában. Előfordulhatnak szenvedélyes viták is, és szellemi szinten megjelenik bennünk a kezdeményezőkészség. Érdekes kérdés ilyenkor az akaraterő, amely gondolati síkon jelenik meg.

A Mars elhagyja „uralmi” pozícióját, és önként átadja magát a tudatos, kreatív női erő fennhatóságának. Azt hiszem, ezen nincs nagyon mit magyarázni. Az elkövetkező időszakban a harmónia iránt lelkesedünk, és teremtőerőnk fokozott mértékben nyilvánul meg, mint máskor. Most minden a szépségről, a szerelemről és a szexualitás magas (ó, de igen magas!) szintjeiről szólhat, ha úgy határozunk.

Igen, megjelenhet életünkben a szerelem is. Ha eddig nem volt, akkor újonnan, ha volt, akkor erősebben, ha lett volna de elnyomtuk, akkor visszatérően. Mindenkinek kedve és Sorsa szerint.

Pálcák a kézben, áldás az úton.