Oldal kiválasztása
Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

Kedden egyszerre érvényesül a praktikum és a szerelem.

A bolygóerők közül kettőhöz társul egyértelműen az erő fogalma, kedden mindketten a Bak jelében járnak. Őket erősíti a Hold is, aki a racionális lelkiség megjelenítője az égbolt ezen részén. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az anyagi dolgok most erős érzelmeket válthatnak ki belőlünk, de esély van arra is, hogy érzelmeink ereje által lépjünk előre anyagi téren.

Mostanában sikere van az apró (vagy nagyobbacska) ajándéktárgyaknak. A Mai Kor embere figyelmébe ajánlom szeretettel: a hasznos dolgok nem feltétlenül merítik ki az „ajándék” fogalmát. A hasznos az hasznos, az ajándék meg ajándék.

Mostanában fontos az idő, és az időben megtett lépés; racionális gondolkodásunk és cselekedetünk mögött jelentős mennyiségű energiát sorakoztathatunk fel.

A másik inspiráció a Nap-Vénusz együttállás kapcsolódása a Neptunuszhoz. Ez a fényhíd nem csupán a befejezésekről, elmúlásról szól. Erősen jelenvaló ebben az égi helyzetben a spirituális mélységekben megélt szerelem varázslata is. Amennyiben a szerelmet nem valamilyen dolog iránt értjük, hanem két ember között, akkor pedig azonnal bekapcsol annak a szexualitásnak a lehetősége, amelyben a hölgyek és urak tapasztalhatják a hőn áhított Unio Mystica állapotát. Ízelítőt kaphatunk ezekben a napokban az Istennel való egylényegűségünkből, mindezt az isteni erotika fátylán keresztül.

Ehhez adalék, hogy a (Bak jele által is képviselt) fizikai világot a régi bölcsek szerint négy elem: a Tűz, a Víz, a Levegő és a Föld eleme alkotja. Azonban az ő szintjük „fölött” található a nemes elem, melyet más szóval SZERelemként is emlegetünk. A szerelem az ötödik elem, amely mozgatja, összetartja, alakítja és uralja a másik négyet. Tehát lefordítva azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy világunkat a szerelem uralja.

És ez jól es van így.

Pálcák a kézben, áldás az úton.