A nyugati kultúrában a húsvét ünnepéhez hozzátartozik a péntek délutántól vasárnap reggelig tartó visszafojtottság, befelé figyelés, bizonyos mértékű szomorúság. Azért van ez, mert a hagyomány úgy tartja, hogy Jézus ebben az időben járta meg a halál játszóterét, hogy aztán a mélységből felszárnyalva a húsvéti misztérium keretében, vasárnap reggelre kelvén feltámadjon. Nem megyek bele a szimbolikába, minden jól van, ahogy van.
Személyes véleményem szerint a húsvét ereje nem (feltétlenül csak) ebben áll, de kétségtelen, hogy a húsvéti időszaknak van ereje. Érdemes a hagyományos böjti időszak utolsó óráit valóban csendességben, tisztulással tölteni. A séták a természetben teljesen beleférnek. Bátraknak ajánlom, hogy próbálják ki: péntek délután kb. háromtól vasárnap reggelig csak tiszta, energetizált vizet vesznek magukhoz. Megvan ennek a praxisnak a pontos hogyanja, nem kezdenék táplálkozási és tisztulási tanácsokat osztogatni az oldalon, de saját tapasztalatból mondhatom, hogy ha a test nem az emésztéssel van elfoglalva, ha az éhségtől a felszínre kerülnek az elfojtott indulatok, ha a tavalyi mocsok távozhat a testből, akkor a feltámadás ideje nem csak valamiféle hagymázas bábozás lesz hadonászó papokkal és nyögvenyelős ostyalapokkal, hanem valóságos, élő misztérium.
Kép: hd1wallpapers.com
Ilyenkor is jó persze, ha a húsvétot engedjük megérkezni életünkbe, és – pontosan, ahogy karácsony idején – szentelünk időt a befelé figyelésnek. Ez a szombat a csend ideje. Megengedjük a nyugalomnak, hogy könnyedén, feszültség nélkül kitisztítsa testünket-lelkünket. Megengedjük magunknak a tiszta vákuumot, hogy majdan a termékenység energiáinak legyen hova beáramolniuk. Tesszük mindezt várakozással, hiszen a húsvéti örömhír bizonyossága évről évre megjelenik.
A „kérjetek és adatik nektek” érthető szellemi és lelki szinten is.
A húsvét szombaton kiteljesedő Telihold arra hívja fel a figyelmet, hogy az idea már jóval a fizikai síkon történő megjelenés előtt készen van, megvalósul az érzelem világában. És hogy a vizek áradása, az érzelmek felszabadítása segít a tiszta, halhatatlan minőségeknek újjászületi. Mindez persze nem helyezhető kívülre. Az ember végtelen lehetősége mindig az, hogy saját életében, saját hatáskörben, saját magára irányozva elvégezhesse a megváltást. Minden szegmensben. Mindenki a sajátjában. Nincs másokat célzó megváltás. Mindenki, önállóan képes megjárni a halál birodalmát, mindenki önállóan képes a befejezésből kinyerni a végső tudást, a végső erőt, amely saját, külön megváltásához, feltámadásához még hiányzott.
A végén rájövünk úgyis, hogy nem létezik „saját” és „külön”.
Hitem szerint az esszénus tanító nem végzett el senki helyett semmit. Nem vett magára senki helyett semmit. Példát mutatott, de azt olyan ütősen tette, hogy hatása kétezer év múltán is jelenvaló: tanulhat belőle, aki akar.
Minden húsvétkor – így most is – lehetőséget kapunk a megújulásra, a lelki nézőpontok megváltoztatására.
Szubjektív véleményem szerint az Isten báránya analógiában tocsogó emberlény nem képes megélni ezt az alkímiai átalakulást. Az első lépés a felelősség felvállalása (akár azon az elemi szinten is, hogy nekem nem kell bűnbak, köszi, minden tettemért vállalom a felelősséget).
Részemről nem veszek részt abban a csoportos játékban, hogy egy szerencsétlen birkára rákiabálom a helytelen döntéseimet (ezt meg ki ítéli meg?), hogy tiszta lappal kezdhessek. Nem alacsonyítom le az emberiség egyik legfontosabb Fény-tanítóját egy humán búcsúcédula színvonalára. A példa az példa, a tanulás az tanulás, a fejlődés pedig mindenkinek saját lehetősége. Vannak egyéni feladatok, amikben nem lehet megúszásra játszani.
Hitem szerint Jézus nem bárány. Hanem (ha már analogikus élőlényként kívánjuk meghatározni) kerecsensólyom. Turul. Az emberlénynek nem azt kell most megtanulni, hogy bégessen és sorakozzon fejésre meg nyírásra, hanem hogy repüljön. Szabadon.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
